A teremtett világ titkai – fizikaverseny

A Kováts-Tehetségpont Fizika körösei három csapattal neveztek a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett versenyre. ’A teremtett világ titkai – fizika és verseny’ címet viselő megmérettetés eredményhirdetésére az első hat helyezettet hívták, köztük a ’Kis fizikus lánykák’ nevű csapatunkat. Az országos értékelésben harmadik helyen végzett a Lukács Dzsesszika Dominika és Madar Dóra Petra alkotta páros.
A külön díjért folyó küzdelemben a középiskolásokkal együtt versengtünk. Ezt nem mi kaptuk, de sok elismerést, dicséretet zsebeltek be a lányok. A zsűri egyik tagja a kísérletek hátterében bemutatott ismertetőnk után kedvet kapott arra, hogy meglátogassa városunkat.

Gratulálok mindhárom csapatunknak! A helyezetteknek köszönöm a kitartó munkát, a szép szereplést!

Lévainé Kovács Róza felkészítő fizikatanár