Bábelőadás a Kiskulcsosi Tagintézményben

Városunk és a közeli települések 2. osztályosai 2020. március 3-án a Lázár Ervin Program keretében a Szép Cerceruska című mesét hallgathatták meg a Békéscsabai Napsugár Bábszínház előadásában.A darabot népdalok és gyermekdalok éneklése színesítette. Az interaktív előadáson jól érezték magukat a gyerekek. Szívesen kapcsolódtak be a mese eljátszásába.

🎭Farsang

A Kováts Tagintézményben az alsó tagozatos gyermekek farsangi ünnepsége 2020. február 20-án került megrendezésre. Már kora délután gyülekeztek a szülők, és hamarosan ellepték az iskola folyosóját a szebbnél-szebb jelmezbe beöltözött gyerekek. A felvonulás előtt Laczik Dénesné Erzsike (a Kováts-os Gyermekekért Egyesület elnöke) a segítőkész szülőkkel nagyon finom csokis és lekváros …

A Fővárosi Nagycirkuszban jártunk

A Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi és Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézményének mi, 6. osztályos tanulói is részesei lehettünk a Lázár Ervin Programnak. A program keretein belül a Fővárosi Nagycirkusz „Varázslatos győztesek” című előadására mehettünk el. Sok nemzet képviselőinek csodálatos előadásait láthattuk. A fellépők között tornászok, zsonglőrök, …

🔌 Energiakövet tartott órát a Kováts-ban

A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal felhívására lehetett jelentkezni, igényelni egy foglalkozást. Pályáztam és nyertünk. „Hulladékba zárt energialenyomat” címmel tartott csoportmunkára épülő órát Csiszár Barnabás, aki az ELTE TTK Földtudományok szak II. évfolyamos hallgatója. Az energiakövet megmutatta diákjainknak, hogy milyen nagy mennyiségű, nehezen lebomló szemetet állítunk elő mindennapi használati tárgyaink, …

Rajz és környezetvédelem

Szent Pál megtérésének ünnepe tiszteletére Környezettudatosság című rajzpályázatot hirdetett a Szent Pál Marista Általános Iskola. Általános iskolai tagintézményeink diákjai sikeresen szerepeltek ezen a megmérettetésen.Kiskulcsosi tagintézmény: 1-2. évfolyamosok kategóriájában Radványi Cintia Éva 3. helyezést ért el (Török Renáta szülő)3-4. évfolyamosok kategóriájában Németh Ferenc 1. helyezett lett (felkészítő: Hegedűsné Fórián Annamária tanítónő) …

Iskolanyitogató 2.

Tisztelt Szülők! A Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézménye szeretettel hívja és várja a leendő első osztályos gyerekeket sport- mozgás foglalkozásra az iskola tornatermébe 2020. február 13-án (csütörtök) 1615 órakor. (Megjelenés: sportfelszerelés, tornacipő)Érdeklődni: 59/503-126-os telefonszámon.

Pályaorientációs nap Kiskulcsoson

December 14- én a Kiskulcsosi Tagintézmény Pályaorientációs napot tartott, ahol színes programokkal vártuk a gyermekeket.Az alsó tagozatos tanulókat különféle vetélkedőkkel, míg a felsős tanulók a Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium szakmák bemutatóján vehettek részt, melyet ezúton is köszönünk a szervezőknek. Futóné Szabó margittagintézmény-vezető