2026. április 22-én, a Föld Napján került sor a Városi Környezetismereti Verseny megrendezésére a Karcagi Kováts Mihály Általános Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolájában, ahol a 3. és 4. évfolyamos tanulók mérhették össze tudásukat. Magyarországon a Föld Napja Alapítvány önkéntes mozgalom 1970-ben kezdődött és 1990-ben vált világnagyságúvá, szándéka szerint lehetőséget teremt egyéneknek és közösségeknek arra, hogy helyi környezeti gondokra és megoldásukra figyeljenek. Az emberiség túlterjeszkedése agyonnyomja a vadvilágot, túlfogyasztunk és túlterjeszkedünk. A mindent uraló műanyagok veszélyeztetik létünk alapját, az élővilág változatosságát, a biológiai sokféleséget. Az emberiség beavatkozása a természet évezredes egyensúlyába veszélyezteti a vadonélők, köztük a beporzó rovarok, növények létét. Sebezhetőségünkre figyelmeztet a Föld határainak átlépése is, arra, hogy ideje cselekedni! Minden nap. Mert, ahogy a Föld napja mozgalom egyik jelszava is mondja Egyetlen nap kevés…De ne feledd: minden nap számít… A Föld napja mozgalom másik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Igyekezzünk hát minél többen tenni érte. Ti vagytok a jövő reménységei, akik már most tudják: egy kis figyelmességgel is hatalmas változást lehet elérni!
Az idén is a 2026-os év élőlényei: az énekes rigó, a homoki árvalányhaj, a molnárgörény, a nagy tűzlepke, a fürge gyík és a vágótok részletesebb megismerése volt a kitűzött cél. Változatos, érdekes feladatokkal kellett a gyerekeknek megbirkózniuk. Keresztrejtvény, mondatkiegészítés, igaz-hamis állítások eldöntése, totó, kvíz, filmes feladatok tették izgalmassá a versengést. Az eredményhirdetésig beszélgettünk, tapasztalatot cseréltünk és vendégül láttuk a gyerekeket és tanítóikat.
A zsűri tagjainak Kotriczné Daróczi Irénnek és Hegedűsné Fórián Annamáriának nehéz dolga volt, hiszen a gyerekek jól felkészültek és a pontszámok igencsak szorosak voltak. A megmérettetés után értékes könyvjutalmakat, díjakat Vadainé Kovács Szilvia a Karcagi Kováts Mihály Általános Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolájának tagintézmény igazgatója adta át.

  1. helyezett: Bagdi Nóra
    felkészítő pedagógus: Sánta-Oszlánczi Michelle (Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda)
  2. helyezett: Buzalka Emma
    felkészítő pedagógus: Molnárné Tőkés Éva (Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda)
  3. helyezett: Bakonszegi Bernadett
    felkészítő pedagógus: Erős Edit (Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda)
    Köszönjük a felkészítő tanárok és a zsűritagok munkáját! Várunk szeretettel jövőre is!
    Cserés Gabriella