Iskolánkban ismét családi nap megrendezésére került sor az egészséges élet jegyében.
Ezen a délutánon mind a gyerekek, mind a szülők jó hangulatban tölthették el a rendelkezésre álló néhány órát. Az alsós gyerekek játékos feladatokat, keresztrejtvényeket, színezőket oldhattak meg. Minden osztály kreatív plakátot készített az egészségről.
A felsős tanulóink a szülőkkel együtt négy állomáson előadásokat és bemutatókat nézhettek, illetve hallgathattak meg az alábbi témákban:
Az első állomáson Zagyváné Egri Tünde és Kovácsné Farkas Emília védőnők két hallgatójuk kíséretében tartásjavító gyakorlatokat és sebkötözést mutattak be. Ezeket a gyakorlatokat a gyerekek is kipróbálhatták. Valamint lehetőség volt sebimitáció megtekintésére is.
A második állomáson Csehné Jámbor Brigitta bűnmegelőzési előadó a drog veszélyeire hívta fel a gyerekek figyelmét.
A harmadik állomáson Kocsis Viktória a jóga rejtelmeibe avatta be a tanulóinkat. Valamint ugyan ezen az állomáson két ügyességi pályán megismerkedhettek a mozgáskorlátozottak és a vakok életével is.
Az utolsó állomáson Kovács Norbert mentőápoló az újraélesztést mutatta be az ambubabán, amit szintén minden résztvevő kipróbálhatott.
A vidám hangulatú délutánt finom gyümölcs és zöldség saláta elfogyasztásával zártuk.
Köszönjük az előadóknak a színes, érdekes bemutatókat! A képek is a jó hangulatot tükrözik!