Február 24-én iskolánk 4 csapata részt vett a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny területi fordulóján, melynek a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda volt a helyszíne.
A verseny célja, hogy a fiatalabb generáció irányítottan figyelje meg, ismerje meg környezetünket, Magyarország értékeit, szépségét. Alakítsa ki környezettudatos magatartását, legyen igénye a szép és tiszta környezetre. Fedezze fel a természet alapvető törvényeit, és ezeket az ismereteket képes legyen a gyakorlatban is alkalmazni.
A területi fordulót megelőzően csapataink 3 feladatlap megoldásával is bizonyították rátermettségüket. Örömmel fogadtuk, hogy meghívást kaptunk a területi fordulóra, ahol egy elméleti feladatsort és egy kísérletet is el kellett végezni a tanulóknak.
Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy minden korcsoportban I. helyezést értek el diákjaink és bár az országos versenyre való meghívót még nem kaptuk meg, bízunk abba, hogy döntőben is képviselhetjük iskolánkat, városunkat.
A területi döntő eredményei, a csapat tagjai:
3-4. évfolyam:
I. helyezés: Ökrös Patrick, Varga Zsombor, Tüdős Zoltán
IV. helyezés: Tóth Dorina, Györfi Bence, Nagy Dóra Anna
Felkészítő pedagógus: Dr. Szabóné Andrási Erika
5-6. évfolyam:
I. helyezés : Ökrös Jázmin, Patrícia, Tóth Bianka Petra
7-8. évfolyam:
I. helyezés: Sánta Réka Olívia, Bartha Bence, Laczko Levente
Felkészítő pedagógus: Kotriczné Daróczi Irén