Az 5. a osztállyal 2022. 05. 31.-én reggel 6:12-kor indultunk el az első közös kirándulásunkra.
A gyerekeknek már az utazás hatalmas élmény volt. Szerencsénkre 1 átszállással meg tudtuk
valósítani az utazást (Kelenföldön). Amire rácsodálkoztunk, hogy néhány tanuló esetében az
állomáson található mozgólépcső hatalmas meglepetés volt, hiszen még nem próbálták ki
korábban, csak videókban látták.
Kora délután érkeztünk meg a tábor helyszínére, ahol a regisztrációt és a szállás elfoglalását
követően ebédeltünk illetve kipróbálhattuk a Számháborút. Az osztály korábban még nem
találkozott ezzel a játékkal, kezdetben tiltakozni szerettek volna ellene, azonban az első
játékmenet után nem is akarták abbahagyni. Az osztályt két csapatra osztottuk, a két kísérő
pedagógusként, mi voltunk a csapatkapitányok, mellyel kezdetét vette az „ANDIK
HÁBORÚJA”! Hatalmas élménynek bizonyult mindannyiunk számára.
A 3 napunk alatt a következő programokon vehettünk részt: Kutyabemutató, Bemutató a
Himalájáról, Sétahajózás a Balatonon, Koncert, Közösségépítő disco. Ezek mellett közösen
lementünk a partra, ahol fürödtünk és kagylót gyűjtöttünk közösen. (Több gyermekünk nem
jutott el még ezidáig a Balatonhoz).
A tábor helyszíne, programjai, mind egytől egyig kifogástalanok, színvonalasak voltak. Úgy
gondolom, hogy egy életre szóló élményt kaptunk az osztállyal. Ezt köszönjük mindenkinek,
aki segített a megszervezésében, megvalósításában. Nagyon bízunk benne, hogy lesz még
ilyen lehetőségünk a jövőben.

Karcag, 2022. 06.13.

Papp Andrea
Osztályfőnök