Országos döntőbe jutottak a Kiskulcsosi diákok

A tavalyi országos első helyezés után egy pillanatig sem gondolkodtuk, hogy ebben az évben is jelentkezzünk a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre. A harmadik osztályból Kiss Liliána, Kun Gergely, Laczkó Levente (felkészítő pedagógus: Andrási Erika) jelentkeztünk a megmérettetésre. Három témában oldottak meg feladatsort a gyerekek, amit levélben kellett visszaküldeni. Majd a pontszámok …

Kiskulcsosi Képeslapkészítők

2020. december 16-án az Arany János Általános Iskola által meghirdetett „Karácsonyi képeslapkészítő” pályázaton alsó tagozatos tanulóink és szüleik gyönyörű alkotásokat készítettek. Eredmények a következők lettek:1. helyezett Lór-Kerekes Viola Kincső 2.a, Radványi Boglárka 3.a2. helyezett Harsányi Lilien 2.a Emléklapot kapott:Bóka Zsófia 1.b, Bukovszky Dominik 1.b, Erdei Attila 1.bBalogh Zita Erzsébet 2.a, …

ÚjrAlkotó pályázat díjazottja

2021. január 25-én került sor a Szent Pál Marista Általános Iskola által meghirdetett ÚjrAlkotó pályázat eredményhirdetésére, ahol a KÁIAMI Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményéből  Nagy Csaba Botond 2.a osztályos tanuló 2. helyezést ért el.  Csabit leginkább az űrtechnológia és a robotok érdeklik. A robot figurát a nagypapájával együtt készítette. Alapanyagként különféle, …

Kiskulcsosi „Jégvirág” Mesemondók

A Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár „Jégvirág” városi mesemondó versenyén az alsó tagozatos tanulóink csodálatos eredményeket értek el 2020 decemberében. Ebben az évben a városi mesemondó verseny nem a hagyományos formában került megrendezésre. Tagintézményünk egyik tantermében, karácsonyi díszlet előtt állva kellett kis mesemondóinknak a választott meséjüket elmondani. A …

Olvastad már?

A Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár „OLVASTAD MÁR?” című
városi prózamondó versenyen a felső tagozatos tanulóink, Horváthné Pandur Tünde Róza
pedagógus felkészítésének köszönhetően, kiváló eredményeket értek el.

Kiskulcsosiak megemlékezése 1956. október 23-ról

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére projekt délutánt szerveztünk iskolánkban. Az osztályok a termükben elénekelve a Himnuszt, rádiós megemlékezéssel hallgatták meg e jeles naphoz kötődő eseményeket majd kezdetét vette a csapatok próbatétele: 1956 m akadályfutás, a forradalom jelképévé vált lyukas zászlók megfestése, a kisebbeknek a keresése, célbadobás, puzzle, rejtvényfejtés, filmrészlet- …

🎃Tökfaragó verseny 2020🎃

A Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményének Diákönkormányzata 2020. október 19-én Tökfaragó versenyt hirdetett alsó és felső tagozaton. Nagyon sok alkotás készült, melyek rémisztőek és egyben nagyon ötletesek voltak. A gyerekek otthon készítették el ezeket a remekműveket, melyeket reggel behoztak az iskolába. A délelőtt folyamán …

Országos első a Kiskulcsos

Mindig jóleső érzés, ha a hosszas, befektetett munka meghozza gyümölcsét. Az előzőtanévben megkezdett folyamat végére került most pont, 2020. október 9-én megrendezték a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny Országos döntőjét. A veszélyhelyzet miatt tavasszal elhalasztott versenyre online került sor. Tagintézményünk akkori 4. osztályos csapata jutott be a döntőre, ahová egy kiselőadást kellett …

Kiskulcsosi hét 2020

Hagyományainkhoz híven 2020. szeptember 21-25-ig rendeztük meg a Kiskulcsosi hetet a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményében. A gyerekek több játékos feladaton vehettek részt mind alsó, mind felső tagozaton. A kedveltek között volt a sminkverseny, a deka verseny, a boszorkányfutás, a célba dobás, a frizuraverseny, …