Nemzeti napon a kiskulcsosi diákokkal

Szinte itt lüktet a nyár pezsgő, égető vidámsága, kérlelve, ne legyen még vége, várunk egy kis folytatást. Ezen gondolatok is arra késztettek bennünket, hogy kiránduljunk fővárosunkba, a kifogyhatatlan programlehetőségek birodalmába. A hónap elején egy kedves felhívást kaptunk a Nemzeti Színháztól, hogy a Magyar dráma napja alkalmából ingyen belépés lehetőségével várják a kedves érdeklődőket. A média a Nemzeti Vágta szenzációját hirdette, ami kíváncsivá tett bennünket, így, ehhez a programsorozathoz már csak a Nemzeti Múzeum meglátogatása társulhatott.

A reggeli vonatra felszállva, meglepődve tapasztaltuk, hogy már minden vagon megtelt. Más iskolák is szívesen választották Budapestet a szeptemberi jó időben.

Elismeréssel tudok szólni a 2011. szeptember 17-én Karcagról 7.20-kor induló 6209-es számú vonat kedves kalauz hölgyéről, akivel beszélgetve erről a zsúfolt állapotról, azonnal segítséget kért a szolnoki állomástól. A megyeszékhelyre érve már három szerelvény várt bennünket. Egy pillanat alatt megtörtént az összekapcsolás, és sok-sok utazótársunkkal együtt kényelmesen folytathattuk utunkat.

A Nyugati pályaudvarról indulva a metró, a mozgólépcső egy-egy kisgyermeknek apró félelmet, de nagy élményt jelentett.

Első állomásunk a Nemzeti Múzeumhoz vezetett, ahol ezen a napon az egész múzeum látnivalóját díjmentesen tekinthettük meg. Nemzetünk történelmét követhettük végig a kezdetektől napjainkig.

Ezután a Nemzeti Vágta megnyitóprogramját hallgathattuk, nézhettük meg. Óriási sétálóutca alakult ki ezeken a napokon az Andrássy úton. Látványos, ínycsiklandozó nemzeti ételkülönlegességek, régi és új mesterségek kiváló termékeit csodálhattuk, vásárolhattuk meg.

Kis villamosozás következett, majd a kellemes Duna-parti séta közben már messziről megpillanthattuk a Nemzeti Színház épületét. A park kapuszobrán belépve egy-egy legendás szerepükben megörökített, egész alakos szobor fogadott bennünket.

A parkban öltözősátrat állítottak föl, melyben korabeli női- és férfiruhákat lehetett magunkra ölteni. Egy óriás tükörben, no, és persze a fényképezőgépeknek pózolva múlattuk az időt. A helyi televíziónak is megtetszett játékosságunk, így még interjút is készítettek velünk. A parktér nyírt sövényből alkotott labirintusa, a Bábel toronyra emlékeztető spirálalakban kanyarodó fal nagyon tetszett a diákoknak.

A kulisszák mögé, a színészöltözőkbe tekinthettünk be, nemzetünk színészóriásai alakításainak történetét ismerhettük meg idegenvezetőnktől, autogramokat kérhettünk, találkozhattunk színészekkel, köztük Alföldy Róberttel, a Nemzeti Színház főigazgatójával.

A hatalmas színházteremben hang- és fényeffektusok kíséretében mutatták be a a világon egyedülálló mozgatható, emelhető, süllyedő számítógéppel vezérelt színpadrendszert.

A nap végén, élménnyel telve, kissé fáradtan érkeztünk haza.

Köszönjük e felejthetetlen lehetőségeket a rendező intézményeknek.

Horváthné Pandur Tünde

szervező tanár