Kováts Mihály

MICHAEL FABRICZY DE KOVATZ

Iskolánk 1992. május 11-én fölvette Kováts Mihály ezredes nevét. Ki volt ő, mi fűzi Karcaghoz, miért tisztelik az Egyesült Államokban nemzeti hősként?

A török iga alól épp csak lábadozó Nagykunság (a Kiskunsággal és a Jászsággal együtt) régtől sajátos kiváltságokkal rendelkezett. Koronabirtoknak minősült, lakói szabad parasztok voltak, földesúri joga az itt élők felett csak a királynak volt. Területe kerületekre osztódott, ezek élére szabadon választottak kapitányokat. Ettől a jogtól fosztotta meg a bécsi udvar, amikor a Kiskunsággal és a Jászsággal együtt 1702-ben 500 ezer rajnai forintért elzálogosította a Német Lovagrendnek.

A lovagrend semmibe vette a kun kiváltságokat, és megkezdte az itt élők jobbágysorba süllyesztését. Érthető, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején Karcag népe egy emberként állt a fejedelem oldalára. Az udvar ekkor fellázította a déli települések rácait, akik 1704-ben felégették Karcagot. II. Rákóczi Ferenc Rakamazon telepítette le a menekülőket, akik a harcok elültével visszaszivárogtak Karcag Új Szállásra.

Itt és ebben a történelmi korban látta meg a napvilágot Kováts Mihály, az amerikai függetlenségi háború hőse.

Hogy Karcagon született, biztosra vehetjük. Ő maga arra a kérdésre, hogy hol született, 1761-ben így válaszolt: ,,Karczag Új Szálláson, amely a Nagykunságban vagyon."

Hogy mikor, biztosan már sohasem fogjuk megtudni. Karcag anyakönyvei ugyanis csak 1730-tól maradtak fenn, a már ekkor működő református gimnázium névsorai 1870-től. Igaz, maradtak fenn róla életkori adatok is, de ezek meglehetősen ellentmondóak, így csak valószínűsíteni lehet, hogy 1724 augusztusában született.

A hajdani Kováts-kúria falait már elomlasztotta az idő, csak fantáziakép a járni tanuló Kováts Misike is. Igen hamar árvaságra juthatott, apja 1736-ig szerepel az összeírásokban, az anyja neve utoljára 1739-ben. A gondtalan ifjúkor rövid éveiben, a korszakban tanultnak számító emberré vált. Szép, kiforrott kézírása, latin nyelvi műveltsége bizonyossá teszik, hogy elvégezte a karcagi református gimnáziumot. 1740-ben neve eltűnik a karcagi összeírásokból. Eltűnik ő maga is. És ekkor még csak tizenhat éves.

Történetünk hőse 1740 januárjában, tehát mindössze 16 évesen belépett a Hávor-huszárezredbe közhuszárnak. Az Udvari Haditanács rendeletben írta elő a minimum 24. betöltött évet, ezért aztán, hogy az ifjú Kováts ennek is megfeleljen, a mustrakönyv vezetője 28-ra kanyarította éveinek számát.

Sok felső tagozatos tudja, hogy IV. (magyar királyként III.) Károly, nem lévén "csak" leánygyermeke, elfogadtatta a magyar rendekkel is a leányági örökösödést, ugyanezt tette Európa minden valamirevaló hatalmával. Ebbéli munkájától elfáradva, és eredményétől megnyugodva 1740-ben megtért őseihez. Poroszország királya, II: Frigyes, alighanem csak erre várt. Mária Terézia örökségéből magának követelt egy értékes vidéket, Sziléziát. Az ifjú császárnő férfihoz méltóan viselkedett, fölvette a kesztyűt, magyarán: elkezdődött a háborúskodás, az osztrák örökösödési háború. Már a harcok elején Sziléziában találjuk a Hávor-huszárezredet, majd hamarosan Prága mellett, mert a poroszok oldalán hadba szállt franciák erre támadtak.

Miért érdekes mindez Kováts Mihály életútjának alakulása szempontjából? Mert itt történt meg, hogy a Rákóczi-szabadságharc leverése után francia mundérba bújt huszárokkal találkozik, mint ellenfél. Olyan "kurucokkal", akik azt vallották: mindegy, hogy melyik nemzet egyenruhájában, de gyengíteni kell Bécs hatalmát, hisz vasmarokkal tartja kézben a magyarok rabláncát.

Hogy mit érezhetett Kováts a Bercsényi-huszárezreddel való összeütközéskor? Ő maga nem, de későbbi tettei beszéltek erről.

E tetteknek "köszönhette", hogy a birodalom feje, ő császár(nő)i fensége kegyeskedett egy egész levélnek témájául választani személyét. Az 1745. szeptember 1-én kelt leiratot egyébként Mária Terézia magyarországi vezérlő tábornokához címezte:

"Múlt hó 22-i leveléből megértettük az okokat, miért fogadtad el Budán a huszárkornétásként francia szolgálatban állt Kováts Mihályt. Tekintettel a közkegyelemre visszatért, de az útlevélhez csatolt határozott utasításnak, hogy nálad jelentkezzen nem tett eleget."

Sorsa ezúttal kegyes volt Kovátshoz. Vallomása alapján adták a magyarországi toborzóparancsnokságnak, az pedig besorozta a jász-kun (Haller) szabad huszárezredbe. Ezt a huszárezredet is hamarosan bevetik Szilézia földjén, majd 1746-ban felosztják.

Kováts Mihály, aki ekkor már kornétás (altiszt), szolgálaton kívülivé vált. Röviddel ezután Sabin nevű szolgája, ellopva két lovát, megszökött. Kováts persze a nyomába eredt, és meg sem állt - az ugyancsak Habsburgok ellen harcoló porosz hadseregig. Későbbi kutatások megállapították, hogy e szolgálat előtt 1746 és 52 között a francia Bercsényi-huszár-ezrednek is tagja volt, majd csak ezután, 1752-ben bukkan föl egy Kováts Göttingában, porosz földön.

Találkozásukat, párbeszédüket Halmágyi István írta le nagy gonddal vezetett útinaplójában. Íme egy részlet:

"Jőve ezalatt hozzánk egy Franczia országból maga lován érkezett és Berlinbe igyekvő Kováts nevű magyar hadnagy, jó forma, borzos bajuszú legény."

Alighanem igaza lehetett Halmágyinak, amikor legényről írt. Kováts akkor még csak 28 éves. Annyi, amennyinek a mustrakönyvbe 12 évvel azelőtt bejegyezték.

Lehet, hogy igaz: a magyar lányok kapósak; de hogy a magyar huszárok keresettek voltak Európa-szerte, az biztos. Így aztán a porosz földre érkező Kováts Mihálynak nem voltak "elhelyeszkedési" gondjai. A ranglétrán is szédületes sebességgel haladt fölfelé. Ütközet pedig, amikben az új címeket kiérdemelhette, akadt bőven.

A porosz-osztrák ellentét ugyanis az örökösödési háború elültén sem nyugodott. Ezúttal Mária Terézia volt a kezdeményező Frigyessel szemben. Bonyolult szövetségi rendszerek alakultak, hogy "elkezdődhessék" a hétéves háború.

Kováts Mihály 1.(székely) huszárezrede is többször megütközött a Habsburg csapatokkal. A nollendorfi ütközet eredménye Kovátsra nézve: "Mi, Frigyes , Poroszország királya, stb., legkegyelmesebben jónak találtuk, hogy az önnek ( Székely Mihály ezredes) alárendelt huszárezredben . von Kovátsot .másodhadnaggyá nevezzük ki." (A "von" előszó a német nyelvben az illető személy előkelő mivoltát jelzi.) Egy újabb sikeres hadjárat nyomán hadnagy lett.

Ezredét 1759 elején Frankföld ellen küldték. Május 11-én ütköztek meg az ellenséggel Himmelskorn mellett. A porosz hadsereg, s vele az 1.(székely) huszárezred, szétverte Riedesel tábornok alakulatait. A győzelmet ünneplő huszárok közt ott láthatnánk Kovátsot is, ha vissza tudnánk forgatni az idő kerekét. Ő még nem tudta - hogy is tudhatta volna-, ami nekünk már történelmi tény: kerek húsz év múlva ez a hónap és nap hozza el számára halála óráját.

A porosz győzelemsorozat után mind több magyar huszár dezertált (pártolt át) az ő oldalukra. Kleist Székely huszárezredében számuk1759 telére a száz főt. De idézzük magát az ezredest:

"Az ezredembeli Kováts hadnagyra bíztam a parancsnokságukat, és néhány jó altisztet adtam mellé. Úgy gondolom, hogy ezt az újonnan felállított huszárcsapatokat merész vállalkozásoknál alkalmazhatom, itt-ott előretolom, hogy az ellenségen kisebb rajtaütéseket hajtson végre. Ilyen portyázásokra a magyar nemzetnek veleszületett képessége van".

Így jött létre a "Kováts'es Corps", a Kováts-csapat, pontosabban az önkéntes porosz csapat. A huszárezredben elrendelt zöld dolmány és huszárnadrág ("zöldhuszárok") mellett megkülönböztetésül vörös mentét és hasonló színű föveget viseltek.

Bevetéseiknek se szeri, se száma. Részt vettek a hétéves háború egyik legvéresebb összecsapásában is Kunersdorfnál. Ott voltak a poroszok csehországi megtorló hadműveleteiben is, de nem vettek részt a porosz hadsereg szabadrablásaiban. Tanúsítja ezt egy későbbi keletű (bécsi) jegyzőkönyv: Osseg városában "Kováts´ miközben egész osztaga a téren együtt maradt, a kolostorba ment. Ott megebédelt és legénységének is szerzett ennivalót, de egy fillér pénzt sem követelt vagy fogadott el." Mondhatnánk: ez természetes. A 18. század háborús erkölcseit nézve azonban korántsem.

Mert olvassuk csak tovább az iratot:

,,Dél után azonban Wallis kapitány is bement a kolostorba, és nagyon tekintélyes hadisarcot követelt."

Hasonlóan zajlottak az események másutt is. Bizonyosak lehetünk tehát, hogy a csehországi porosz betörés során sem férhetett kétség Kováts becsületességéhez.

Mivel a II. Frigyes porosz királynak küldött jelentésekben mind gyakrabban fordult elő hősünk neve dicsérőleg, Frigyes kiemelt feladattal bízta meg: el kellett foglalnia néhány jelentős (Habsburg) birodalmi várost, ott hatalmas hadisarcokat, előkelő túszokat szednie. Mindennek a Habsburgok által elhurcolt, s Prágában őrzött porosz magas rangúak miatt kellett volna így történnie.

Kellett volna. Ugyanis nem egy dokumentum bizonyítja, hogy Kováts emberséges módon igyekezett eleget tenni az egyébként igen kemény megbízásnak. Ezért aztán elöljárói mind elégedetlenebbek lettek teljesítményével - értsd: a befolyt hadisarcok összegével. Kováts ugyanis nem vette el a megszállt városok polgárainak utolsó tallérjait is csak azért, hogy mindenképp eleget tegyen a parancsnak. Gyakorta jelentős összegeket elengedett, ha az emberség úgy kívánta. Nem csoda, hogy Kleist ezredes már azzal is meggyanúsította: a ,,saját zsebére" dolgozik, gyakran ,,leinformálta" a megszállt városok tanácsinál : valóban a Kováts által hozzá eljuttatott összeget fizették-e sarcként. Ám minden fillér, pontosabban tallérra egyeztek.

II. Frigyes nem volt olyan kishitű, mint Kleist. 1760. április 1-i pátensével (kinevezési okiratával) kapitánnyá léptette elő Kovátsot. Hősünk csak mint újdonsült kapitány mehetett végre valahára "szabadságra". Jó párszor fordult már ezzel a kéréssel az uralkodóhoz, de az korábban mindahányszor elutasította. Most, hogy 1760 végén csapatát téli szállásra vitte, felkerekedett, s decemberben fürdőkúrára ment Lauchstadtbe.

De az események itt fordulatot vettek. A már idézett jegyzőkönyvből: "Mivel az említett kúrának semmilyen hatását nem érezte, s mert Kleist ezredes titokban figyeltette. orvosával kiállíttatott egy tanúsítványt, hogy a további hadiszolgálatra alkalmatlan. Ezzel Lipcsébe ment a királyhoz, hogy elbocsájtását kérje és elbúcsúzzon."

Frigyes válasza: ". Csak kedve nincs, hogy tovább szolgáljon". Őrnagyi rangot ígér, de a kapitány ekkor már hajthatatlan. Így aztán 1761. június 28-án törölték a porosz hadsereg állományából. Mi lehetett valódi oka ennek az önkéntes és hírtelen távozásnak?

Kovátsnak alighanem elege lett a sarcoltatásokra, túszszedésekre vonatkozó embertelen parancsokból, amiket soha nem hajtott végre teljességgel, mert jelleme tiltakozott ellene. Ugyanakkor neve mégis gyűlöletessé vált a megszállt városok polgári számára. Úgy döntött, felhagy ezzel a "pénzbeszedőzsdivel". Okkal hisz katona volt. Nem is akármilyen!

Kiderült, hogy Kovátsot nemcsak porosz felettesei figyeltették jó ideje, az udvar (Bécs) sem feledkezett meg róla. Rágalmak, gyanúsítgatások, vádak követték egymást. Még csak a gondolatai járhattak honi földön, amikor itthon már rég megszáradt a tinta a papiroson: "szükségesnek találtatik, hogy nevezett Kováts, ha esetleg az országba lépne, feltartóztassák, és őrizetbe vétessék."(Az Udvari Haditanács 1761. április 25-i leirata gr. Pálffy Lipót tábornagyhoz.)

Átlépvén a határt Késmárknál akadt fönn az osztrák alaposságon. Részlet a gyakran idézett kihallgatási jegyzőkönyvből:

-"Hogy hívnak?

-Kováts Mihály.

-Milyen nemzetbéli vagy?

-Magyar.

-Hol születtél?

-Karczag Új Szálláson, amely a Nagykunságban vagyon.

-Mi a vallásod?

-Református kálvinista.

-Honnan jöttél ide?

-Szászországból, a porosz táborból.

-Mit csináltál ott?

-Tizennyolc évig katonáskodtam a porosz király zászlai alatt."

A Bécsbe vitelét követő hosszú hónapokat a tárgyalások töltötték ki, és Kováts harca az életéért. Sikerült-e rábizonyítani a felségsértést és a haza-(értsd: Habsburg Birodalom) árulást?

A Haditanács fenekedik, a királynő kegyes: "ő felsége megparancsolta, hogy ezt a Kovátsot jól tartsuk".(Gr. Colloredo tábornagy felszólalása az Udvari Haditanács'61. augusztus 21-i tanácskozásán.) Ügye végül is az államtanács elé került. Állásfoglalások, viták sora. Ilyen előzmények után született meg Mária Terézia 1762. június 10-i, mindent lezáró nyilatkozata: ". úgy döntöttem, hogy Kováts fogságából szabadon engedendő, lefoglalt vagyona visszaadandó, egyúttal azonban elrendelendő, hogy jövendő tartózkodási helyéül egy gyanú nélküli helységet nevezzen meg.

Még meg sem nyílik börtöne kapuja, amikor-meghökkentő módon-Mária Terézia egy "sajátkezű levélkével" keresi meg, melyben "legmagasabb pártfogását ígérte meg, és egyúttal kegyeskedett kinyilvánítani, hogy a kiállt hosszú fogság miatt nagyon felindult."(Az Udvari Haditanács irataiból.)

S amikor Kováts megélhetési gondokkal küszködve egy felségkérelemmel a királynőhöz fordult, az eredmény: Mária Terézia 1763. január 31-i feliratával szolgálaton kívüli huszár őrnagyi (akkori nevén főstrázsamesteri) rangot ad neki, és évi kegydíjat.

Hősünk tehát aligha panaszkodhatott a császár-és királynő (örökös tartománybeli hercegnő stb.) keményszívűségére.

Nagy eseménye volt a '63-as évnek a Szinyei Merse Franciskával kötött házassága is. A lányka 19 évvel volt fiatalabb nála, talán ezért is romlott meg olyan hamar a kapcsolat. Az asszonyka még ez év karácsonyán visszaköltözött a szülői házba, s már ott hozta világra '64-ben fiukat: Kováts György László Mihályt. A gyermek azonban alig 3 évesen ismeretlen betegségben elhunyt.

Közben a történelem kereke meredek fordulatot vett a Birodalommal határos Lengyelországban. Oroszország ez idő tájt már nyíltan beavatkozott a lengyel belügyekbe. Lengyel hazafias nemesek százai jelentek meg a felvidéki magyar városokban, hogy oroszellenes harcukhoz seregeket toborozzanak. Az akkor már Eperjesen élő Kováts jelentős segítségükre volt, hiszen ezen a téren ő már komoly tapasztalatokkal rendelkezett. Néha még megpróbált rávenni az asszonyt térjen vissza. Az azonban béke helyett pereskedik: ezúttal tartásdíjat követel. Lassan kezdett világossá válni, hogy Franciska minden lépése mögött az apja áll. Kováts kegydíja egyharmadát elfoglalták, tehát a feleség számára. Ekkor anyagi helyzete kezdett ellehetetlenülni.

S itt a róla szóló forrásanyagok öt évre megszakadnak. Csak sejteni lehet, hogy az 1767-72 közötti időt valamelyik lengyel katonai táborban tölthette Eperjes és Bártfa térségében. Itt készítették fel ugyanis azt a 16 ezer lengyel katonát, akik hazatérve részt vettek a honvédő harcokban. Szinte egészen bizonyos, hogy nem a saját neve alatt élt itt, mint ahogy az is: magánügyeivel, pereskedő feleségével, ellenséges apósával ekkor már mit sem törődött.

Végül is csak 1776. október-november fordulóján kerekedett útra, talán maga sem sejtve, hogy soha többé nem látja viszont szülőföldjét.

Itáliában nem sokat időzött, célja egyre világosabb. Decemberben már elhagyta Genovát. Barcsay Simon, aki egy ideig útitársa volt, hazatérve így vallott erről: "nemes Kováts, nyugalmazott huszárőrnagy. Bordeaux-ba, a francia tengeri kikötőbe ment, de onnan. Amerikába távozott, és ott az Egyesült Tartományokban hadiszolgálatra lépett."

Ez a kortársnyilatkozat teljesen egyértelművé teszi, hogy Kováts előre tervezetten utazott az Újvilágba a szabadságért küzdő angol tartományok harcát segíteni.

Az amerikaiak ügyük támogatása érdekében már korábban Európába küldték többek között Benjámin Franklint. Ő volt az Egyesült Államok franciaországi megbízottja. Hozzá írta Kováts a Bordeauxban kelt levelét, mielőtt hajója, a Catherina Froom Darmouth 1777. február 26-án felszedte a horgonyt. Íme a híres levél kezdő sorai:

"Nagyságos Uram!

Az aranyszabadságnak nem sárarany az ára. A szabadságért harcbaszállók régente a haza atyáira hallgattak. Én is, ki ezt a levelet tisztelettel átnyújtom Nagyságodnak, magyar nemzetiségű szabad nemesember vagyok. "

Ez a levél vége:

"Végezetül kedvező választ várva, semmit nem kívánok olyan hevesen, mint hamar útra kelni, hogy ott, ahol azt a legnagyobb katonai szükség megköveteli, szakadatlanul szolgálatban éljek-haljak.

Nagyságodhoz. mindhalálig leghívebben

Michael Kováts de Fabriczy

s.k.

Bordeaux, 1777. január 13. napján"

Látható tehát, hogy Kováts nem sokat várt Franklin válaszára. Úgy döntött, hogy Whippy kapitánnyal válasz nélkül is áthajózik Amerikába.

Azt, hogy Washington tábornok Morristownban személyesen is fogadta, annak köszönhette, hogy még Franciaországban egy amerikai ügynök rábízta néhány fontos információ továbbítását. Erről a találkozásról, Kováts felajánlkozásáról maga Washington így írt május 17-i levelében, amit a Kongresszus egyik tagjához címzett: "Mire ez a levél az Ön kezébe jut, vagy esetleg már azelőtt a Kongresszust fel fogja keresni egy magát Michael Fabriczy de Kovatznak nevező férfi, aki saját elbeszélése szerint igen kiváló katonatiszt volt Poroszországban. Hogy milyen igazoló írásai vannak, nem tudom, de ami keveset őbelőle láttam, azoknak nagyon erősnek kell lenniük, hogy engem is meggyőzzenek az illető férfiú fontosságára nézve."

Nem túl hízelgő. De tudnunk kell: ebben az időben már a kívántnál is több nemesi származású, önkéntes tiszt hajózott át Európából - természetesen az Újvilágban is tiszti rangra számítva. Így aztán nem egyszer magukat az amerikaiakat szorították ki a hadvezetésből. De Kovátsot nem olyan fából faragták, hogy az első kedvezőtlen visszaforduljon. Washington sikerei láttán mind több helyen helyi milíciák (= a fegyveres szolgálatot társadalmi munkában végzők) szerveződtek. Amikor Kováts tudomást szerzett a német telepesek hasonló szándékairól, habozás nélkül felvételre jelentkezett. Így lett a pennsylvaniai német szabad önkéntese. Beilleszkedését nagyban könnyítette német nyelvtudása.

Pularski gróffal az amerikaiak szabadságáért küzdő lengyel nemessel alighanem Germantownban találkozott hősünk. Az amerikai hadseregnek alig volt lovassága. A gróf tehát azzal a kéréssel fordult Washingtonhoz, hogy engedélyezze agy önálló könnyűlovascsapat felállítását önkéntesekből. Terve lengyelországi tapasztalatain alapult. A tábornok ehhez készséggel hozzájárult.

Elkezdődött tehát az amerikai lovas fegyvernem megteremtése. Hogy hogyan került Kováts Pularski mellé, nem tudni. Tény, hogy 1777 novemberében már segédkezett neki. Árulkodó a gróf decemberi felterjesztésének ezen mondata is:

"Azzal kezdem, hogy magamévá teszem azt a szolgálati szabályzatot, amely Poroszország királyának hadseregében volt gyakorlatban."

Pularski ugyanis sohasem szolgált porosz kötelékben, Poroszországban sem fordult meg soha. '78. január 9-i levelében pedig már ezt írta:

"Kováts ezredes nagyérdemű férfiú, ő látja el a kiképzőmester beosztását."

Pularski ezen újabb felterjesztése csak megelőlegezte Kovátsnak az ezredesi rangot, a hivatalos elismerés még jócskán váratott magára. Hősünk tehát próbaidőre került. Az amerikai hadsereg kulcsembere azonban nem csak Kovátscsal volt bizalmatlan kissé: benne volt ebben a várakoztatásban az amerikai hadvezetés lovassággal szembeni idegenkedése is. '78 februárjára Kováts ideiglenes megbízatása lejárt, de ő továbbra is a tábornokával tartott.

Tavaszra Pularski is világosan látta: a Kontinentális Hadsereg vezetése csak akadályozza abban a munkájában, amely az amerikai lovasság megteremtésére irányult. Levelet írt Washingtonnak, melyben lemondott, és kérte: támogassa egy önálló légió létrehozásában. Azt is jelezte: a légióban helyettesévé Kovátsot kívánja tenni.

A kongresszus '78. április 18-án döntött, kedvezően:

"Elhatároztatik, hogy Michael de Kowatz ezredes-parancsnokká neveztetik ki."

Megkezdődött a Pularski-légió toborzása. E munka zömét is az ezredes (Kováts) végezte.

A tervezettnél jóval többen jelentkeztek, ezért felállítottak egy létszám feletti századot is. Főhadiszállásuk a Maryland állambeli Baltimore lett. Még le sem zárult a kiképzés, máris harcba kellett bocsátkozniuk.

1778 júliusában fél hónapig az angolok által feltüzelt indiánok ellen harcoltak. Augusztus derekán már Wilmingtonban voltak. A szeptember-október is mozgalmasra sikerült: az Osborne's Islandnél partraszálló britek október 15-én rajtaütöttek a légión. A gyalogosok közt mészárló ellenséget csak a lovasság tudta megállítani. A kimerült katonáknak azonban nem volt megállása: Sussex Court House, Minisink, Rosenkratz (itt volt végül a téli szállás). A britek azonban tovább folytatták az akciókat Délen, hogy ellensúlyozzák az amerikaiak északi sikereit. December 29-én elfoglalták Georgia állam fővárosát, és arra törekedtek, hogy elérjék Dél-Carolina fővárosát; Charlestont is. Nem véletlenül: a város a legfontosabb déli kikötőnek számított. Charleston védelmét a hadvezetés Benjamin Lincoln tábornokra bízta. Lincoln hadereje növelésére odarendelte a Pularski-légiót is.

Rendezték tehát soraikat, újabb toborzások folytak. Ezért csak 1779 márciusában indultak útnak. Közel 1200 km-es menetelés várt rájuk Charlestonig. Május elején értek Dél-Carolinába. Vonulásuk során nem volt semmi túlkapás. A salemi protestáns templom naplójában ez áll róluk:

"rendesen viselkedtek, mindenért készpénzzel fizettek, elmentek a templomba is".

Az is kiderül azonban a naplóból, hogy himlőjárvány tört ki a katonák közt. Május 8-án kapta Pularski a közvetlen parancsot: vonuljon Charleston védelmére. 40 napos menetelés állt mögöttük, mégis: a várost ez a toprongyos csapat mentette meg.

"a légió éppen akkor érkezett, amikor Prevost angol tábornok abban a biztos hitben jelent meg a város előtt 1779. május 11-én, hogy az az első felszólításra megadja magát." (Bentalon kapitány, a légió tisztje)

Pularski látta, hogy a lakosságot nyomott lemondó hangulatából fel kell rázni. Ezért az éppen megérkező légióval kivonult az ellenség elé. Az angolok a szigeteken keresztül visszavonultak - Kováts Mihály, sok más társával együtt, elestek. Tanúja volt az eseményeknek dr. Joseph Johnson helybéli orvos is. Ő ezt látta:

"Miután az ellenséggel bátran szembeszállt, halálosan megsebesült. Az angolok ott temették el, ahol lehanyatlott a lováról, az út nyugati oldalán. Nagyon bátor és nagyon tapasztalt katonatiszt volt, születése szerint magyar."

Egy másik, névtelenségbe burkolózó kortárs:

"Kováts ezredes a legelső támadó lovasok közt volt. Néhány angol dragonyos azonnal rárontott. Szablyáját derekasan forgatta, amikor lövés érte. Még vagdalkozott az ellenség gyűrűjében, majd erejét elvesztve lezuhant lováról."

Kováts Mihály ezredes- Pularskival ellentétben- nem hagyott olyan írást, amely a függetlenségi háborúban vállalt szerepéről szólna. Az életrajzzáró félmondatot sem magáról, hanem katonáiról írta:

"azért jöttek ide, hogy éljenek és haljanak a szabadságért".

Kováts emlékét sokáig csak a Washington tábornok parancsnoksága alatt harcolt katonák leszármazottait tömörítő társaság (Society of Cincinnati) ápolta. Ők viszont lengyelnek hitték, ás a tizenkét lengyel származású szabadságharcos egyikeként tisztelték.

Hogy az igazságra fény derüljön, csaknem 150 évet kellett várni. De miután kiderült Kováts (Fabriczy) származása, az amerikai magyarok rögtön felkarolták emlékének ápolását. 1932-ben, Washington születésének 200 éves évfordulóján megalakították a Kováts Mihály Ezredes Társaságot (Colonel Michael de Kováts Society).

Ugyanezen év május 11-én a társaság hősünk emlékére emlékfát ültetett a New-York-i Central Parkban. Ugyanez történt június 5-én a New Yersey állambeli Perth Amboy város City Hall nevű parkjában. Augusztus 6-án az Indiana állambeli East Chiacago városában ültettek egy, Kováts ezredes emlékét hirdető, magyarosnak tartott tulipánfát. Ez egyben Indiana állam szimbóluma is.

1932 azért is mérföldkő, mert ettől kezdve minden május 11-én megrendezték a Kováts Mihály ünnepségeket. Az amerikai magyar pedagógusok bevették a történelem tananyagba a Kovátscsal kapcsolatos ismereteket.

Az 1939. november 8-i ülésen az Államokban működő magyar egyesületek csúcsszerve, az Amerikai Magyar Szövetség Végrehajtó Bizottsága úgy döntött: az amerikai magyarság jelmondatává teszi a Kováts által Franklinhoz intézett levél záró sorait:,, Fidelissimus ad mortem" (Leghívebben mindhalálig). A hamarosan Amerikát is érintő 2. világháborúban ezt valóra is váltották. E szavak szellemében 70 ezer amerikai magyar ragadott fegyvert a fasizmus ellen. Ugyancsak ők a Kossuth és Kováts Mihály nevére keresztelt szabadsághajtóikon a tengeren is kivették részüket a harcokból.