Mesterségem címere elnevezéssel családi nap került megrendezésre március 20-án Kiskulcsoson. Célunk volt a régi idők mesterségeit és a mai idők népi kézművességét megismertetni a tanulóinkkal. Ezen a héten a felső tagozat folyósóján egy kiállítás került berendezésre, ahol kollégáink munkái is bemutatásra kerültek, majd egy osztályonkénti „tárlatvezetésen” közelebbről is megismerkedhettek a tanulók a mesterségekkel, kiemelve a karcagi hagyományőrzést.
A családi nap egy megnyitóval kezdődött, melyet egy néptáncbemutató tett színesebbé, amelyen bemutatkozhattak tanítványaink is, nagy sikert aratva. Ezt követően a legkisebbek a népi játékokkal, az agyagozással, a felsősök a csuhézással, a nemezeléssel, a hímzéssel és a fonással foglalatoskodtak a szülőkkel együtt.
Bízunk benne, hogy a kapott információk és a mesterségek kipróbálása több tanulóban felkeltette a népi kézművesség iránti érdeklődést.
Köszönjük a szervező munkáját Török Csillának és Pintérné Baranyai Ildikónak.