2025. június 20-án megható pillanatoknak lehettek tanúi mindazok, akik részt vettek a Kováts Mihály Általános Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolájának ballagási ünnepségén.
A nyolcadikos diákok énekszóval utoljára vonultak végig az iskola folyosóin, az udvaron, ahol évek során barátságok szövődtek, tudás gyarapodott, és emlékek születtek.
A ballagás reggelén ünnepi díszbe öltözött az iskola, délután pedig a szülők, a vendégek virágcsokrokkal, kedves ajándékokkal érkeztek, hogy kifejezzék szeretetüket és elismerésüket a búcsúzó diákok felé.
A örömünnepet megtisztelte Kunné Nánási Mónika, körzetünk önkormányzati képviselője, Kissné Soós Ágnes, a Karcagi Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese, Szentesiné Nánási Tünde, a Karcagi Kováts Mihály Általános Iskola igazgatója,
Karas Elvira és Kovács Tímea a Karcagi Kováts Mihály Általános Iskola igazgatóhelyettese.
A hetedikesek sorfalat állva, tarisznyákkal és virágokkal köszöntötték a végzősöket.
Radványi Boglárka búcsúbeszédében jelképesen adta át számukra az útravalót: emlékeket, tanácsokat, jókívánságokat.
Az osztályfőnök, Jobbágy Gergő László ünnepi gondolatai sokak szemébe könnyet csalt. Szívből jövő szavaiban felidézte az együtt töltött éveket, a közös élményeket, nehézségeket, sikereket.
Balogh Enikő Judit a 8.-osok nevében, dallal, és a beszédében hálával búcsúzott tanáraitól, nevelőitől, az iskolájától, a kedves szülőktől, s egy-egy személyes gondolattal minden osztálytársától.
A szülőknek szánt meglepetés különösen szép és megható volt. A diákok egy közösen tanult dallal és virágokkal köszönték meg szüleiknek, a szeretetet, törődést, és támogatást, amely egész iskolai életük során végig kísérte őket.
Az ünnepség fénypontjaként Szentesiné Nánási Tünde, iskolánk igazgatója ünnepi beszédet mondott, melyben elismeréssel szólt a ballagó évfolyam kitartásáról, fejlődéséről és közösségformáló erejéről.
Az ünnepség végén tagintézmény-igazgatónk, Vadainé Kovács Szilvia búcsúzott a diákoktól, majd a jutalmak kerültek átadásra: tanulmányi, sport- és közösségi munkáért több diák is elismerésben részesült, ezzel is megkoronázva az itt eltöltött éveket.
A ballagás emléke örökké megmarad mind a diákok, mind a pedagógusok, szülők szívében.
A búcsú nem vég, csupán egy új kezdet.
Sok sikert kívánunk a Kiskulcsosi Általános Iskola 2025-ben ballagó diákjainak!