Környezetverseny Kiskulcsoson

Immáron hagyomány iskolánkban, hogy a 4. osztályos tanulók környezetismereti versenyen mérik össze tudásukat. Erre a rendezvényre, az idén 2019. április 30-án került sor. A verseny célja, hogy ismerjék meg, szeressék és védjék is a természetet a felnövekvő generáció tagjai.

Változatos, érdekes feladatokkal kellett a gyerekeknek megbirkózniuk. A zsűri folyamatosan javította és értékelte a megoldó lapokat, az elért pontokat kivetítőn követhették nyomon a résztvevők. TOTO, keresztrejtvény, villámkérdések, filmes feladat, térképismeret, igaz-hamis állítások eldöntés tette izgalmassá a versengést. A szokásos feladatok mellett, követve a hagyományokat, egy téma kapott kiemelt szerepet. Az idén a 2019-as év madara: a gólyatöcs, az év hüllője: az foltos szalamandra, az év emlőse: az eurázsiai hiúz részletesebb megismerése volt a kitűzött cél. Az eredményhirdetésig beszélgettünk, tapasztalatot cseréltünk és vendégül láttuk a gyerekeket és tanítóikat.

A díjakat Plósz Csilla Margit a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője és Futóné Szabó Margit tagintézmény-vezető adta át.

1. helyezett: Darabos Lehel / Györffy István Katolikus Általános Iskola

Felkészítő tanára: Molnárné Tőkés Éva

2. helyezett: Rácz Anna / Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézmény/

Felkészítő tanára: Hegedűsné Fórián Annamária

3. helyezett: Orbán Lili / Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézmény/

Felkészítő tanára: Hegedűsné Fórián Annamária

4. helyezett: Fekete Loretta / Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézmény/

Felkészítő tanára: Törőcsikné Magyar Erika

Köszönjük a felkészítő tanárok és a zsűritagok munkáját!

Cserés Gabriella és Hegedűsné Fórián Annamária