🔌 Energiakövet tartott órát a Kováts-ban

A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal felhívására lehetett jelentkezni, igényelni egy foglalkozást. Pályáztam és nyertünk. „Hulladékba zárt energialenyomat” címmel tartott csoportmunkára épülő órát Csiszár Barnabás, aki az ELTE TTK Földtudományok szak II. évfolyamos hallgatója. Az energiakövet megmutatta diákjainknak, hogy milyen nagy mennyiségű, nehezen lebomló szemetet állítunk elő mindennapi használati tárgyaink, …

Rajz és környezetvédelem

Szent Pál megtérésének ünnepe tiszteletére Környezettudatosság című rajzpályázatot hirdetett a Szent Pál Marista Általános Iskola. Általános iskolai tagintézményeink diákjai sikeresen szerepeltek ezen a megmérettetésen.Kiskulcsosi tagintézmény: 1-2. évfolyamosok kategóriájában Radványi Cintia Éva 3. helyezést ért el (Török Renáta szülő)3-4. évfolyamosok kategóriájában Németh Ferenc 1. helyezett lett (felkészítő: Hegedűsné Fórián Annamária tanítónő) …

Sikeres szereplés a prózamondó versenyen

November 18-án, az „Olvastad már?” városi prózamondó versenyen indult a Karcagi Általános Iskola és AMI három tanulója.A Kiskulcsosi Tagintézményből Kiss Éva Noémi – arany, a Kováts Mihály Tagintézményből Lukács Titanilla – ezüst,Kerekes József – arany minősítést szerzett.Felkészítő pedagógus: Horváthné Pandur Tünde Róza Gratulálunk a diákoknak, tanáruknak és további szép sikereket …

Hulladékgyűjtés

A Kováts-os Gyermekekért Egyesület hulladékgyűjtést indított a KÁIAMI Kováts Mihály Tagintézményében. Az iskola felújítása miatti helyzet sem zavarta a leglelkesebb diákokat, szorgosan gyűjtötték a fémeket, a papírt és a műanyag palackokat.