Kézilabdás sikerek Kiskulcsoson!

Nem lehet elég korán kezdeni! – Pár évvel ezelőtt ezekkel a gondolatokkal kezdődöttKiskulcsoson a kézilabda oktatás és mondhatjuk, a befektetett energia meghozta agyümölcsét! Ma már a megyében női és férfi utánpótlás szinten a legkiemelkedőbb iskolákközött tartják számon a KÁIAMI Kiskulcsosi Általános Iskola Tagintézményét.De ne rohanjunk előre! Az intézményben nagy hagyományai …

Környezetverseny Kiskulcsoson

„Lásd a fényt, ne bántsd, mi érted él!Halld a szót, mit föld, az ég beszél.Nézd a bolygót! Oly tiszta kék.Élj ma úgy, hogy éljen még!”Orbán Tamás 2022. április 26-án került sor a Városi Környezetismereti Verseny megrendezésére, ahol a 4. évfolyamos tanulók mérhették össze tudásukat. A verseny célja, hogy ismerjék meg, …

Örökös Ökoiskola címátadó

162 iskola részesült Ökoiskola címben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és az Agrárminisztérium rendezvényén, 2022. március 26-án. Az ünnepélyes díjátadónak a Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium adott otthont. Az Örökös Ökoiskola címet tagintézményünk vezetője vehette át, melyet 2022. szeptemberétől használhat az iskola. Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár …

Kiskulcsosi sikerek a Curie matematikaversenyen

A Curie Matematika Emlékversenyen a KÁIAMI Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményének tanulói a 021/2022. tanévben szép eredményt értek el. 5. osztály: Rimaszombati Noémi megyei 1. helyezés 6. osztály: Rimaszombati Máté megyei 2. helyezés. Elért pontszáma alapján bejutott az országos döntőbe Rimaszombati Máté, aki a Szolnokon megrendezett versenyen szépen helyt állt. Felkészítő …

Föld Napja a Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményben

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? A Föld napja mára a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulássá vált világszerte. Ezen a napon fokozottabban figyel mindenki a Földünkre, így tettünk mi is iskolánkban. Minden évben virágültetéssel emlékezünk erre a napra. A szülőknek köszönhetően idén is rengeteg növény gyűlt össze, amit a …

Városi Népdaléneklő Verseny

Lezajlott tagintézményünk online népdaléneklő versenye. Szép számmal jelentkeztektanulóink, hogy megmutathassák tudásukat. Nagyon színvonalas előadásokat láthattunk. Averseny célja az éneklés megszerettetése, a magyar népdalok szélesebb körben valómegismertetése, megtanulása. Szeretnénk megköszönni a pedagógusok felkészítő munkáját, aszülők segítségét, és a gyerekek felkészülését. Szívből gratulálunk mindenkinek a széperedményhez!A szakmai zsűri tagjai voltak: Dr. Debreczeniné …