Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézmény

Vetélkedő a Debreceni Állatkertben

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. közösen hirdetett meg egy vetélkedőt 3-4. osztályosok számára, „Csodálatos vadvilág” címmel. Erre még februárban jelentkeztünk egy-egy 3 fős fiú és lány csapattal.

A két forduló feladatai igen csak megdolgoztattak bennünket, de bizakodva vártuk az eredményeket. Végre megkaptuk az értesítést, hogy mindkét csapatunk tovább jutott a döntőbe, ahova 11 csapatot hívtak be a 80 résztvevő közül.

(A cikk folytatódik)

A Kis sünik Salgótarjánban

5 évvel ezelőtt neveztünk be először a „Kis Fürkész” országos természetismereti- és természetvédelmi versenybe. Akkor sikerült és Felsőtárkányba utaztunk a döntőre. Azóta minden évben próbálkozunk, de a végső megmérettetésre nem sikerült eljutnunk.

Ebben a tanévben is nagy lelkesedéssel és odaadással dolgoztunk a feladatokon, amik (mint mindig) nagyon sokrétűek voltak. Minden fordulóban volt madárismeret, terepi feladat, környezetvédelem, hagyományápolás, irodalom. Nagyon nagy segítségünkre volt az internet, rengeteg ismeretanyagot sikerült innen begyűjteni. A 3 forduló pontszámai alapján már tudtuk, hogy tovább jutottunk, de nagy izgalommal vártuk a döntőre való meghívást. Május 29-30-án 5 csapat töltött el 2 vidám és igen kellemes napot Salgótarjánban és környékén.

(A cikk folytatódik)

Budapesten jártunk

A KÁIAMI Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézményének 35 tanulója Budapestre kirándult május 9-én. A szép időt kihasználva sétáltunk a Hősök terén, a Városligetben.

Megtudták a gyerekek, hogy az Andrássy út a Hősök terével és a Milleniumi földalatti vasúttal 2002 óta a világörökség része. Beszélgettünk arról, hogy a Városliget mocsaras terület volt, hogy a Vajdahunyad vára eredetileg fából készült.

(A cikk folytatódik)

Helyszínváltozás

Tisztelt Vendégeink, érdeklődő Közönség!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézményének 2015. május 15-én 14.30 órára tervezett Kováts Mihály Emlékünnepsége az időjárási viszonyok figyelembevételével a Déryné Kulturális Központ Színháztermében kerül megrendezésre (5300 Karcag, Dózsa György u. 5-7.)

Szeretettel várjuk vendégeinket.

Tisztelettel:

Plósz Csilla Margit
intézményvezető

Kováts Napok 2015.

Húsvéti Játszóház

Tagintézményünk alsós munkaközösségének kiemelt rendezvényei között kap helyet a Húsvéti Játszóház, melyet idén 2015. március 31-én rendeztünk meg. Rendezvényünkre meghívtuk az óvodásokat is. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Csokonai úti óvodából két óvó néni vezetésével mintegy 20 óvodás látogatott el hozzánk.

Rendezvényünk célja, hogy megismertessük az érdeklődőkkel annak a változatos, sokrétű munkának egy szeletét, melyet a tanítási órákon kívül végzünk tanítványainkkal.

(A cikk folytatódik)

Alapműveleti Matematikaverseny JNSZ megyei döntőjének díjkiosztója

Helyszíne: Karcagi Általános Iskola és AMI Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye, Karcag, Kálvin u. 9.
Ideje: 2015. április 29. (szerda) 15 óra (gyülekező 14.30-tól)

(A cikk folytatódik)

Kováts Mihály emlékváltó

A Kováts Mihály Tagintézmény az iskola névadójának tiszteletére a Kováts Mihály Emléknapok keretében váltófutóversenyt szervez.

A verseny ideje: 2015. május 12. 14.30 óra

Gyülekező: az iskola aulájában 14.15-kor

A verseny célja:

Méltó megemlékezés a névadó tiszteletére.
Versenyzési lehetőség biztosítása a tanulók részére.

A verseny helyszíne: az iskola előtti Múzeum Park.

(A cikk folytatódik)

Helyesírási verseny

A Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye január 28-án 3. alkalommal szervezte meg a Városi Helyesírási versenyt és ÖKO-tárgy készítő kiállítást. Ez utóbbi pályázati felhívásra kb. 90 ötletes munka érkezett, főként parafából. A helyesírásban jeleskedő 2-3-4. évfolyamos diákok is szép számmal voltak, negyven fő nevezett.

(A cikk folytatódik)

A Magyar Kultúra napja

„Csak anyanyelvemen lehetek igazán én.” Kosztolányi Dezső szavait mélyen átérezve szavaltak a Kováts Mihály Tagiskola lelkes diákjai kis fellépésükön, melyet a Magyar Kultúra napján adtak elő, azon a napon, mely méltán nyerte el létjogosultságát 1989-ben. A szavalatok mellett elhangzottak saját gondolataik is, melyek az anyanyelv iránti tiszteletükről, alázatukról tettek tanúbizonyságot.

(A cikk folytatódik)

Happy-hét

Március 22-e nagyszerű alkalmat teremt arra, hogy végiggondoljuk, értékeljük, mit is jelent számunkra a víz. Ezen alkalom kapcsán került megszervezésre a Kováts Mihály Tagiskolában a Happy-hét, mely a víz fogyasztásának népszerűsítésére, a vízkészletünk megbecsülése iránti igény kialakítására irányult.

Tantárgyi kereteken belül igyekeztünk a vizet központi fogalommá tenni a tanórákon. Informatika foglalkozásokon interaktív játékokat végeztek a gyerekek, természetismeret órán előtérbe került a víz emberi szervezetben való jelentősége, a természetbeni körforgásának jelensége, annak szükségessége. Kötött és kötetlen foglalkozásokon beszélgettünk a vízről, az emberi szervezet vízháztartásáról, a víz hasznosságáról és szükségességéről, elképzeltük, milyen volna az élet víz nélkül.

(A cikk folytatódik)

1848-ra emlékeztünk

Március 13-án reggel ünneplőbe öltözött gyerekek lépték át tagintézményünk kapuját. A március 15-e alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésre gyülekeztek.

(A cikk folytatódik)

Mesemondó verseny

2015. március 18-án a Csokonai Könyvtárban került megrendezésre az 1-2. osztályosok részére a „Csiga - Biga Palota” városi mesemondó verseny. A mesehallgatás és mesemondás élménye mellett nagy örömünkre a Kováts Mihály Tagintézmény két 2. b osztályos tanulója, Jóni Zsolt és Kerekes József Lajos különdíjat kapott.

Gratulálunk a szép sikerhez!

Kiss Ferencné
osztályfőnök, felkészítő pedagógus

25. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny

A 25. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny 1. fordulója zajlott 2015. február 10-én. A Kováts Tagintézmény diákjai is próbára tették tudásukat.

(A cikk folytatódik)

„Zádor és Ágota” Természetismereti és Biológia Verseny

A verseny célja:

A hazai életközösségek, a nemzeti parkok értékeinek alaposabb megismerése.
Természetszeretetre, környezettudatos magatartásra nevelés.

Meghirdetője: Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye

(A cikk folytatódik)

Farsang

Március 15-i ünnepség

Bemutató órák

Kísérleti bemutató

A helyesírási verseny 2015. évi eredményei

Oldalak

Subscribe to RSS - Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézmény