Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézmény

Szakmai napok Kiskulcsoson

A Karcagi Általános Iskola Kiskulcsosi Tagiskolájának alsós munkaközössége ebben a tanévben is szakmai napokat szervezett.
November 19-én a negyedik osztály fogadta az érdeklődő pedagógusokat magyar irodalom órára, melyet Cserés Gabriella tanító néni tartott. Az olvasás- szövegértést fejlesztő gyakorló óra komplex módon erősítette a tanulók tudását ebben a témakörben. A változatos feladatokat a gyerekek élvezettel és eredményesen oldották meg.

(A cikk folytatódik)

Jászkun Világ Gyermek és Ifjúsági Művészeti Szemle - 2013 - Martfű

2013. november 23-án került megrendezésre Martfűn a Jászkun Világ Gyermek és Ifjúsági Művészeti Szemle döntője, mely megvalósításáról a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája gondoskodik már 15 éve, Bukor Irén szervezésével.

(A cikk folytatódik)

Egészségnevelés Kiskulcsoson

A Kiskulcsosi Tagiskolában hagyomány, hogy novemberben egészségnevelési hónapot tartunk. Tanórákon, a tananyaghoz kapcsolódva játékos formában gyakorolták az egészséges életmód elemeit. Gyurmából zöldséget és gyümölcskosarat formáztak. Ötletes rajzokat készítettek. A Györffy Tagiskola rajzversenyén szép eredményeket értek el.

(A cikk folytatódik)

Kiskulcsos Szeretlek!

Nagyon nagy sikert aratott a tavalyi tanévben megrendezett Kiskulcsos Szeretlek! vetélkedő a tanulóifjúság számára, mely a Magyarország szeretlek című műsor mintájára készült.

(A cikk folytatódik)

Értesítés

 Hagyományos őszi bálunkat az idén november 16-án szombaton rendeztük volna meg, amely technikai okok miatt elmarad. Az okozott kellemetlenségért elnézést kérünk.


Futóné Szabó Margit

intézményvezető- helyettes

Meghívó szakmai napra

Meghívó bemutató órára

Őszi bál

Töklámpások versenye

Halloween az egyik legrégibb ünnep, mely elsősorban az angolszász országokban népszerű, de mára már az egész világon elterjedt, így Magyarországon is, melyet október 31-én tartanak.


Az ünnep jelképe a töklámpás, melynek története kelta eredetű. A monda szerint Jack, egy részeges, de éles eszű naplopó volt, akinek sikerült megtréfálnia magát az ördögöt is. Az alvilági figura rendszeresen zaklatta őt a tivornyák végeztével, ezért Jack felcsalta egy hatalmas fa tetejére.

Iskolai megemlékezés Kiskulcsoson az 1956-os eseményekre

Gondolatban visszamentünk egy fél évszázadot az időben. A magyar történelem egyik jelentős eseményére emlékeztünk, ami 1956. október 23-án kezdődött.

Azt mondják, a történelem nem ismétli önmagát. Mégis meghökkentők a párhuzamai. A magyar forradalom úgy kezdődött, az ifjúság tüntetésével, mint 1848 márciusában az a másik forradalom, úgy is folytatódott, a túlerővel vívott reménytelen harccal, s úgy is végződött, vezérei legyilkolásával.

A nyolcadik osztályosok ünnepi összeállításával méltóképpen tisztelegtek a múlt eseményei és hősei előtt.

Szakmai bemutató Kiskulcsoson

A Karcagi Általános Iskola Kiskulcsosi Tagiskolájának felsős munkaközössége 2013. október 15-én szakmai napot tartott ” Feltárul a digitális világ „– címmel a város általános iskoláiban tanítók számára.

A Mozabook digitális tananyag sokrétű lehetőségeit Szanyi Ferencné, a Mozaik Kiadó területi képviselője mutatta be. Előadónk számos interaktív extra tartalomra, tematikus eszközre és játékra hívta fel a figyelmünket, melyek érdekesebbé, könnyebben befogadhatóvá teszik a jelen és a jövő diákjainak a tananyagot.

Szakmai nap

A Karcagi Általános Iskola Kiskulcsosi Tagiskolájának Alsós Munkaközössége 2013. október 10- én szakmai napot tartott.

Ebben a tanévben új tantárgyként került bevezetésre 1. osztályban az erkölcstan tantárgy. Az új tantárgy bevezetésének célja, hogy gondolkodásra biztassa a gyereket és segítse az önkifejezésüket és általában önmaguk megismerését.

Nagy örömünkre szolgált, hogy felkérésünkre Lestyán Erzsébet a szarvasi Szent István Egyetem Pedagógia karának tanítója vállalta, hogy e tantárgy rejtelmeibe betekintést nyújt számunkra egy bemutató óra keretében.

Magyar Diáksport Napja

Meghívó

Kisállat-kiállítás

2013. október 3-án délután a diákönkormányzat az állatok világnapja alkalmából kisállat-kiállítást szervezett. Az állatszeretetéről ismert Assisi Szent Ferenc ünnepe, aki azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körül vesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat.

Meghívó

Meghívó

Kitelepültünk Hajdúszoboszlóra

2013. május 18-án repülős-rádiós majálist szervezett a HA0KHW Püspökladányi Regionális Rádiós Sportklub, a Hajdúszoboszlói repülőtérre.

Zenei világnap

Kiskulcsosi rajzverseny

A Kiskulcsosi Tagiskola alsós munkaközössége február végén városi meseillusztrációs rajzpályázatot hirdetett, immáron harmadik alkalommal.

E rajzverseny témáját mindig a Mese szeretete című családi vetélkedő adja. A gyermekeknek a Tyúkocska cipőcskéje című mesét kellett illusztrálni. Felhívásunkra 118 szép alkotás érkezett a város általános iskolából.

A legszebb munkákból kiállítást rendeztünk. Az eredményhirdetésre 2013. március 26-án került sor.

A díjazottak a következők:

1-2. osztály

Oldalak

Subscribe to RSS - Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézmény