Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézmény

Pályaorientációs nap

A pályaválasztás előtt álló fiatal folyamatosan ismerkedik önmagával, valamint tájékozódik a különböző pályákról és azok körülményeiről. Úgy támogathatjuk a fiatalokat a döntéshozatalban, hogy bővítjük tudásukat önmagukról, a társadalmi környezetükről, valamint segítjük különböző foglalkozások, szakmák megismertetésével.

2017. szeptember 29-én a Kiskulcsosi Tagintézményben a diákok pályaorientációs napon vettek részt. Betekintést nyerhettek a védőnői hivatásba, a katasztrófavédelem mindennapjaiba, a vadászat rejtelmeibe. Sportolók tartottak előadást pályafutásukról, eredményeikről.

Szeretnénk megköszönni Domokos Imre, Nagyné Sütő Mariann, Szarkáné Sütő Edina, Mészáros Kinga, Rózsavölgyi Ildikó, Zsadányi Tamás és Herceg Gábor közreműködők munkáját.

Veres Henrietta Katalin                                                                         

Diákönkormányzatot segítő pedagógus

Kisállatkiállítás

Az Állatok Világnapját Szent Ferenc emléknapján ünnepeljük. Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje, a legenda szerint értette az állatok nyelvét és beszélni is tudott velük.
Október 4. az ő halálának évfordulója és  1931 óta az Állatok Világnapja is.

Az Állatok világnapjához kapcsolódóan Tagintézményünkben 2017. október 4-én reggel játékos rádiós vetélkedőn vehettek részt iskolánk tanulói Mester Anikó tanárnő vezetésével. Délután pedig kisállat kiállításra hozhatták kedvenceiket a felsős tanulók.

A zsűri a következőket díjazta:

  • Legszebbek: Tóth Angelika kiskutyái
  • Legtürelmesebb: Fülöp Zsuzsanna cicája
  • Legnagyobb: Ökrös Krisztián kutyája
  • Legkülönlegesebb: Szentannai Larissza kutyája és Fülöp Gábor kismalaca
  • Legkisebb: Doma Petra teknőse
  • Legápoltabb: Suba Viktória cicája és Madarász Vivien kutyája


Gratulálunk!                           

Veres Henrietta Katalin

Diákönkormányzatot segítő pedagógus

Méhészek Kiskulcsoson

A rovarok nem túl népszerű állatok. Legalábbis a többségüket nem szeretik az emberek. A laikusok szemében a legtöbb rovar káros, bosszantó vagy undorító. Csak néhány rovart tartanak becsben az emberek, pl. a katicabogarat a szépsége és hasznossága miatt, a lepkéket a szépségük miatt és a szarvasbogarat a ritkasága miatt. Pedig a rovaroknak fontos szerepük van a természetben. Egyik ilyen fontos élőlény a méh.

A méhek szerepe a természetben a növények megporzása, tehát a következő növénynemzedék létrehozása. Szeretjük őket, mert mézet termelnek, ami nagyon egészséges és még finom is.
2017. október 4-én a Kiskulcsosi Tagintézményben Szabó István és fia, Szabó Tibor színvonalas előadást tartottak az alsós tanulóknak a méhek életéről valamint betekintést nyerhettünk a méhész szakmába. A tanulók beöltözhettek méhész ruhába, kipróbálhatták a füstölőt és az előadás végén virágport és akácmézes kenyeret kóstolhattak.

Veres Henrietta Katalin                                                                                      

Diákönkormányzatot segítő pedagógus

Méhecske készítő pályázat

A Kiskulcsosi Tagintézmény diákönkormányzata tanév elején méhecske készítő pályázatot hirdetett az iskola tanulói részére. 33 pályamunka érkezett. Nagyon szép alkotások készültek.
Papírból, fából, cserépből, ruhaanyagból, palackból készültek el a méhecskék.

Kiemelkedő alkotások:

  • Tóth Gréta 1.osztály
  • Kele Nóra 2. osztály
  • Laczi Viktória 2. osztály
  • Monori Vivien 3.osztály
  • Szűcs Viktória 3. osztály
  • Botos Róbert 7. osztály

Gratulálok!                                                                                                   

Veres Henrietta Katalin
Diákönkormányzatot segítő pedagógus

Kiskulcsosi Hét

Tagiskolánkban évről évre hagyomány, hogy megrendezzük a Kiskulcsosi Hetet. Idén szeptember végén különböző rendezvényekkel vártuk az alsós és a felsős tanulókat. Voltak szabadtéri és tantermi programok.

Az alsós tanulóknak aszfalt rajzversennyel és sikító versennyel kezdődött a hét. Ugyanezen a délután a felsősöknek Városi Labdarúgó Torna került megrendezésre.   

Másnap rókavadászat és smink verseny várta a kicsiket, míg a felsős csapatok kapitánylabda vetélkedőn és sikító versenyen vehettek részt. A hét közepén délelőtt a rendőrség kerékpár ellenőrzést tartott, délután pedig a KunKuckó előadását tekinthettük meg a Déryné Kulturális Központban.

A negyedik napon az alsósok zenés rendezvényen, a felső tagozatosok magyar népmese vetélkedőn vettek részt. A Kiskulcsosi Hét utolsó napja Pályaorientációs nap volt, ahol előadásokat hallgathattak az iskola tanulói.

Köszönöm a vezetőség, a szülők és a kedves pedagógus kollégák segítségét a programok megvalósításában. Külön köszönöm Domokos Imre, Tóth Éva, Szabó Péterné, Nagyné Sütő Mariann, Szarkáné Sütő Edina, Mészáros Kinga, Rózsavölgyi Ildikó, Herczeg Gábor és Zsadányi Tamás közreműködő és segítő munkáját.
                                                                                               
Veres Henrietta Katalin
Diákönkormányzatot
segítő nevelő

Zenei világnap 2017.

Kiskulcsosiak a Hortobágyon

A 2016/17. tanévben, a Tisza-tavi ki mit tud 5 fordulós levelezős versenyére 3 csapatunk nevezett be.  A feladatok kidolgozásánál nagyban segítette munkánkat Tóth Katalin iskolai dolgozó. 

A Balázs Bence, Balog Krisztián és Lázók László alkotta csoporttal jutalomkirándulást nyertünk a hortobágyi Vadasparkba. Ezt a programot 2017. szeptember 02-án (szombaton) valósítottuk meg, 3 diák, 2 felnőtt kíséretével. Nagyszerű élményekben, izgalmakban volt részünk az egész nap folyamán.

A községtől 2 km-re lévő ősi pusztába szafari busszal érkeztünk, ahol az ember megjelenése előtt ezen a tájon élő vadvilágot ismerhettük meg. Motorcsónakoztunk, megtekintettük a Kilenclyukú hidat, a Hortobágyi Nagycsárda-, a Pásztor Múzeum, a Hortobágyi Kézműves udvar kiállításait.

Megköszönjük az iskolavezetésnek, hogy biztosította számunkra az utazás költségeit, Baranyai Sándornak, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársának az önzetlen segítségét, hogy minél több látnivalóban gyönyörködhessünk. Külön köszönettel tartozunk a MÁV munkatársainak, akik a kalandos utazásunkat igyekeztek megkönnyíteni. 

Horváthné Pandur Tünde Róza

Akire büszkék vagyunk

Iskolánk 7. osztályos tanulója, Lukács Gábor szorgalmával és tanulmányi versenyeken elért eredményeivel kiemelkedik kortársai közül. Sokoldalú, érdeklődő, mindig újat akaró egyéniség. Kitartó szorgalom, céltudatos munka jellemzi.

Gabi már alsó tagozatos korától kezdve szívesen old meg a tananyagtól eltérő feladatokat is. A tanulmányi versenyek (angol, fizika, magyar nyelv, matematika, Sudoku) mellett sok levelezős megmérettetésen (angol, magyar nyelv,matematika, történelem) vesz részt és ér el kiváló helyezést, legfőképpen matematikából. A számos tanulmányi verseny mellett sokáig kosárlabdázott a Karcagi Sportegyesületben.

Szülei, akiktől rengeteg segítséget, támogatást és biztatást kap, és a Gabit tanító pedagógusok méltán büszkék tanítványukra.

Nagy Éva osztályfőnök és Dr. Király Józsefné szaktanár

Kiskulcsosi gyerekek a Balaton parton

2017. július 16. - július 21-ig 20 felső tagozatos diákkal vettünk részt az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak köszönhetően a zánkai Erzsébet-táborban. Animátorok segítették a munkánkat. A Kolonics György emlékére létrehozott alapítvány lehetővé tette számunkra, hogy minden vízi sport ingyen kipróbálható legyen. Sárkányhajózás, sétahajózás a zánkai híres Katamaránnal, amely egy jól sikerült Titanic főcímdal eléneklése után sajnos, le is robbant. Füstölt a hajónk, így 1 órát a nyílt vízen töltöttünk. Egy kis izgalom, de a gyermekek számára így vált emlékezetessé ez a hajókázás. 

Igyekeztünk izgalmas dolgokban részt venni, mindent kipróbálni. Kalandpark, éjszakai akadályverseny, tábori olimpia, - ahol Molnár Esztike, Lázók Laci, Monori Imi, Balázs Bence sok arany-, ezüstérmet nyert. Tanösvény, trambulin, Egy perc és nyersz, Talamba Ütőegyüttes koncertje, disco, tábortűz, fizikai kísérletek. A célunk az volt, hogy a gyermekek közös élményekkel és örök emlékekkel térjenek haza. 

Köszönjük a fenntartónk, az iskolavezetés támogatását.

Horváthné Pandur Tünde Róza és Nagy Éva - kísérő nevelők

Tanévzáró

2017. június 22-én tagintézményünk hivatalosan lezárta a tanévet. Az ünnepélyes tanévzáró vendégei Plósz Csilla Margit intézményvezető asszony és Sági István, a Karcagi Tankerületi Központ igazgatója voltak.

Idén 185 diák vette át bizonyítványát iskolánkban. Ferenczné Varga Ildikó és Kovács Lászlóné az iskola érdekében végzett színvonalas munkájuk elismeréseként Pedagógus Szolgálatért Emlékérmet vettek át.

Kellemes nyarat, jó pihenést kívánunk!

Ballagás

Tagintézményünkben 15 nyolcadikos diák fejezte be tanulmányait.  Ballagási ünnepség keretében búcsúztunk el tőlük 2017. június 16-án, 17 órakor. A tanulásban, sportban, művészetekben kiemelkedőt teljesítő tanulók Plósz Csilla Margit intézményvezető asszonytól vehették át könyvjutalmaikat, okleveleiket. Minden ballagónak további sikereket, eredményekben gazdag éveket kívánunk!

Kunbarikum

A Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a Kováts-os Gyermekekért Egyesülettel együttműködve a „Diák birkafőző fesztivált” megelőzően két pályázati felhívást tett közzé, melyre tagintézményünkből sok alkotást küldtünk be.

A KUNBARIKUM projekt keretében kiírt „Birkafőzés gyerekeknek, gyerekszemmel” című rajzpályázaton Monori Vivien, 2. osztályos tanulónk különdíjban részesült. Az „ÖKO-birka” tárgykészítő pályázaton Szűcs Viktória Vivien, 2. osztályos tanuló I. helyezést és Barta Bianka Ivett, 3. osztályos tanuló II. helyezést ért el.

(A cikk folytatódik)

Külhoni élmény Felvidéken a nemzeti összetartozás szellemében

Határtalanul! tanulmányi kirándulás

A Határtalanul pályázat lehetőséget adott 12 kiskulcsosi, 7. osztályos diáknak és 2 pedagógusnak, hogy felfedezze a Felvidék történelmét, nevezetességeit, tájait, állat- és növényvilágát, az itt élő magyarok életét, szokásait.

Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján indultunk testvérvárosunkba, Szepsibe. Azért esett a választásunk erre a napra, hogy kifejezzük mennyire fontos számunkra közös múltunk és kultúránk értékeinek megőrzése. Ez az alkalom lehetővé tette, hogy még jobban összekovácsolódjunk, még szorosabbra fűzzük a köteléket a határon túli magyarokkal.

Érkezésünk után ünneplőbe öltöztünk és testvériskolánk tanáraival együtt indultunk városnézésre. Szepsi Csombor Márton és Szepsi Laczkó Máté emlékművénél, megemlékezést tartottunk és elhelyeztük tiszteletadásunk jeléül koszorúinkat. Majd a külhoni 7. osztályos diákokkal együtt vettünk részt a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen a Szentléleknek Szentelt Római Katolikus templom előtti téren. Az M1 Televízió felvételt készített az eseményről és bennünket is felkértek néhány kérdés megválaszolására.
A katolikus templomban tovább folytatódott az ünneplés, itt egy koncertet hallgathattunk meg a Tenkes zenekar előadásában. Arany János megzenésített verseit, ősi és modern, magyar hangszerek kíséretében adták elő. Az egyedi népzenei produkció felejthetetlen élményt nyújtott számunkra.

(A cikk folytatódik)

Erdélyi kirándulás

A Karcagi Általános Iskola és AMI Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézménye 2017. június 10-én Erdélyi kiránduláson vett részt az iskola diákjaival, szülőkkel és pedagógusokkal karöltve.

A kirándulás folyamán átkeltünk a „Királyhágón", a Kolozsvári városnézés során megnéztük a Szent Mihály-templomot, Mátyás-király szülőházát és a főtéren álló szobrát. A városnézés után a Tordai sóbányába mentünk. A bánya a XIII. sz.-tól működött, 1932-ben zárták be. Turista látványosságként 2008-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára. A festői szépségű nagy terem 124 m mélységben van. Található benne óriáskerék, minigolf pálya, koncertterem, és egy csónakázó tó is. A testi - szellemi felüdülés után, az UNESCO világörökség részének kinevezett székely falu, Torockó felé vettük az irányt. Nyüzsgő kulturális seregszemlében vehettünk részt, koncerteket - Szabó Balázs Bandája, Varga Miklós - színes népzenei műsorokat tekinthettünk meg. A varázslatos környezet megcsodálása mellett, a kirakodó vásáron ki, ki "megtömhette" hátizsákját értékes népművészeti árukkal.

Jobbágy Gergő László  

testnevelő

Kiskulcsosi Kavalkád

A kavalkád eredetileg zajos, színes, nyüzsgő tömeget jelent. 2017. április 27- én aki a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központban járt, bizony tanúja lehetett a szómagyarázat helyességének.

Az estét Futóné Szabó Margit tagintézmény- vezető asszony köszöntője nyitotta, később két talpraesett konferansziéink, Dr. Király Józsefné és Jobbágy Gergő biztosították a különböző műsorszámok közötti rugalmas átmenetet.

(A cikk folytatódik)

Népi mesterségek nyomában Karcagon

A KÁIAMI Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményében a Népi mesterségek nyomában Karcagon című pályázat megvalósítása során látogatást tettünk a Györffy István Nagykun Múzeumba. Megtekintettük a „Népélet a Nagykunságban” – című kiállítást, majd egy érdekes foglalkozáson vettünk részt Nagy Katalin múzeumpedagógus irányításával. Feladatlapot töltöttünk ki, társasjátékoztunk, melynek témája a kunok vándorlása volt. A foglalkozás végén a pásztorélet nagy segítőjét, egy-egy puli kutyát készítettünk fonalból. Köszönjük a múzeum dolgozóinak a lehetőséget.

 

Népi mesterségek nyomában Karcagon

A KÁIAMI Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményében a Népi mesterségek nyomában Karcagon című pályázaton a csuhé-, és kosárfonás, fazekasság, csipkeverés, szövés után a gyerekek a fafaragással és a kunhímzéssel ismerkedhettek meg, melyet ki is próbálhattak Moldvai Tamás helyi népművész, Török Csilla és Horváthné Pandur Tünde programfelelősök segítségével. Ezeket a pillanatokat örökítettük meg.

Környezetverseny Kiskulcsoson

Immáron hagyomány iskolánkban, hogy a 4. osztályos tanulók környezetismereti versenyen mérik össze tudásukat. Erre a rendezvényre, az idén 2017. április 25-án került sor. Nagy örömmel vettük, hogy a városunk négy általános iskolájának 12 tanulója nevezett a vetélkedőre.

A verseny célja, hogy ismerjék meg, szeressék és védjék is a természetet a felnövekvő generáció tagjai.

Változatos, érdekes feladatokkal kellett a gyerekeknek megbirkózniuk. A zsűri folyamatosan értékelte a feladatokat, az elért pontokat kivetítőn követhették nyomon. A szokásos TOTO, keresztrejtvény mellett villámkérdések, térképismeret, valamint a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz és lakóhelyünkhöz kapcsolódó feladatok tették izgalmassá a közel két órára nyúló versengést. Az eredményhirdetésig beszélgettünk, tapasztalatot cseréltünk és vendégül láttuk a gyerekeket és tanítóikat.

(A cikk folytatódik)

Szakmák éjszakája program

A Szakmák éjszakája országos rendezvénysorozat, a "Próbáld meg, csináld meg, ismerd meg!" jelmondatot tűzte ki célul. Városunk is csatlakozott ehhez a tavaly már jól sikerült kezdeményezéshez, így kerülhetett sor arra, hogy a Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában is megrendezésre került.

A színes és szórakoztató programokon túl, a lehetséges életutakat is kipróbálhatták az érdeklődők. Most egy éjszaka alatt végigjárhattuk a szakképző iskolát, megnézhettük, melyik foglalkozás mit takar, játszottunk, a Szakmák 7próbája vetélkedőn vettünk részt, ahol a csapataink 1. 3. 4. 7. helyezést értek el.

Gratulálunk diákjainknak, kívánjuk, hogy sokan a jövőjük nagyszerű kezdetét lássák meg ebben a találkozásban!

Köszönjük a szervezők lelkiismeretes munkáját, szeretettel várjuk a folytatást!

Horváthné Pandur Tünde Róza

Népi mesterségek nyomában Karcagon

A KÁIAMI Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményében a Népi mesterségek nyomában Karcagon című pályázaton a csuhé-, és kosárfonás után a gyerekek a fazekassággal, a csipkeveréssel és a szövéssel ismerkedhettek meg, melyeket a bemutatókon túl ki is próbálhattak Papp Tibor kollégánk és Pinczésné Soós Gyöngyi helyi népművész segítségével. Ezeket a pillanatokat örökítettük meg.

Oldalak

Subscribe to RSS - Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézmény