Népi mesterségek nyomában Karcagon

A KÁIAMI Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézménye a Kováts–Tehetségponttal együttműködve a MATEHETSZ pályázatán Népi mesterségek nyomában Karcagon címmel programsorozatot valósít meg.  A gyerekek nagy örömmel fogadták a lehetőséget. Első foglalkozásainkon a csuhé-, és a kosárfonás került bemutatásra, melyeket valamennyi diák lelkesen ki is próbált. A csuhéfonást Török Csilla, a kosárfonást Dávid-Kiss Borbála népi kézművesek irányították Horváthné Pandúr Tünde tanárnő segítő közreműködésével. A fotókon a jövő kis népművészei láthatók, amint az elméleti alapok mellett a kétkezi tevékenységekkel ismerkednek.

Kiskulcsosi Kavalkád

Megemlékezés 1848. március 15-ről, egy kicsit másképp

Az év eleji munkatervünk összeállítása alkalmával gondoltunk egy merészet, miszerint az 1848. március 15-i megemlékezésünket nem a szokásos módon tartjuk meg, hanem a felső tagozatosakkal egy projektnap keretében bejárjuk Pesten és Budán azokat a főbb helyeket, ahol a 169 évvel ezelőtti események történtek.

Hetekkel előtte lelkes készülődéssel szerveztük az utazást, gyakoroltuk a műsorokat, dalcsokrot, hogy méltóképpen - és a gyermekek számára emlékezetessé téve -, köszönjük meg az akkor élt ifjúságnak a törekvéseit.

(A cikk folytatódik)

Ki-mit-tud?

Ványais verseny

A Kováts-Tehetségpont nevezett a túrkevei  „Ványais” versenyre. A két levelezős forduló után a Karcagi Trió nevű csapatunk (Gresku Regina, Ficzere Gergő, Madar Krisztián 8. b osztályosok a KÁIAMI Kováts Tagintézményében) meghívást kapott a megyei döntőre, Túrkevére.

Jól teljesítettek tanulóink az általános műveltségre építő vetélkedésen, izgalmas küzdelemben a 2. helyezést szerezték meg. Gratulálok!

Lévainé Kovács Róza

szakmai vezető

Kováts-Tehetségpont

Kiskulcsosiak az Aranyos Napokon

Minden évben nagy szeretettel várjuk az Arany János Általános Iskola meghívóját a névadó tiszteletére rendezett programsorozatra. Ebben az évben különösen, hiszen a költő születésének 200. évfordulóját ünnepeltük.

A rajzversenyen Csiki Patrícia 8. osztályos emléklapot kapott, míg a 6. osztályos Kele Gabriella II. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Bacsó Andrea Rózsa volt.

(A cikk folytatódik)

Sudoku

Ki mit tud?

A verseny meghirdetője: a Karcagi Általános Iskola és AMI  Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézménye Diákönkormányzata és a Kováts – Tehetségpont

 A verseny célja: iskolánk tanulói számára lehetőséget biztosítani a különböző művészeti ágakban való bemutatkozásra, hagyományápolásra, a magyarság, a kunság művészetének megismerésére.

A verseny formája: 1 fordulós egyéni-, páros-, vagy csapatverseny

A verseny időpontja: 2017. április 10. 15 óra

A verseny helye: Kováts Tagintézmény tornaterme, Kálvin u. 9.

(A cikk folytatódik)

Iskolanyitogató bemutató foglalkozás

Farsangoltak az alsósok a Kováts Mihály Tagintézményben

Az idén március 1-én jött el a gyerekek által várva várt nap, a farsang napja. A hagyományos „téltemető – tavaszváró” vigaszságra már napokkal ezelőtt elkezdődött a készülődés.  

A tanító nénik a rendezvény szervezésén, a gyerekek pedig a jelmezek tervezésén dolgoztak már jó ideje. Minden tanuló lázasan tervezgette, hogy minek szeretne öltözni a farsangon. A legizgatottabbak azonban mégis az első osztályosok voltak, akik életük első iskolai farsangján vehettek részt iskolásként.  

Nagyon örültünk, hogy sok szülő érezte fontosnak ezt a napot, s elkísérte gyermekét erre a rendezvényre. Tapasztaltuk, hogy a szülők legalább olyan izgatottan öltöztették gyermekeiket az ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe, mint amilyen izgalommál várták a kicsik a jelmezes felvonulást. 

(A cikk folytatódik)

 

Iskolai népdaléneklési verseny Kiskulcsoson

2017. március 9-én népdaléneklési versenyt rendeztünk iskolánkban alsó tagozatosak részére. Nagy örömünkre minden évfolyamon sokan jelentkeztek. A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel osztályszinten házi versenyeket rendeztünk. Közülük a legszebben éneklő tanulók, osztályonként 3-3 tanuló vett részt a döntőn.  A versenyzőknek 3 népdal előadásával kellett készülniük. Igazán szép produkciókat hallhattunk. A háromtagú zsűri - Horváthné Pandur Tünde Róza, Dr. Szabó Jánosné és Lakatos Mihályné - értékelte a versenyzők előadását.

(A cikk folytatódik)

Bemutató órák után

Befejezéséhez érkezett „Betekintő” című programsorozatunk. Alsós munkaközösségünk szeptemberben induló rendezvényei során a leendő első osztályos gyerekek, szüleik és az érdeklődő pedagógus kollégák betekinthettek abba a sokrétű munkába, melyet kollégáink végeznek a tanítási órákon és a szabadidőben.

A tréfás, játékos feladatok, a táncház, az interaktív kézműves foglalkozás után februárban bemutató órákra került sor, ahol a leendő első osztályos tanító nénik várták a tagiskolánk iránt érdeklődő kedves leendő első osztályosokat és szüleiket.

A bemutató magyar nyelv és matematika órákon a tanító nénik azt mutatták be, hogy a gyerekek milyen módon sajátítják el a tananyagot a tanítási órákon. Középpontban a gyermeki személyiségre olyannyira jellemző játékosság állt. A tanító nénik változatos módszereket alkalmaztak, melyekkel a gyerekek észre sem vették, hogy közben fontos tananyagot sajátítanak el, vagy ismétlik a már megtanultakat. A tanórák mindegyikén kooperatív technikákat is alkalmaztak a tanító nénik, és nem maradt el a digitális technika és tananyag alkalmazása sem.

Köszönjük az érdeklődő szülőknek és gyerekeknek, valamint a kedves pedagógus kollégáknak - akik elkísérték a kis óvodásokat -, hogy ellátogattak bemutató óráinkra.

A Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézmény alsós munkaközössége nevében:

Magyar Sándorné

munkaközösség-vezető

Jótékonysági hangverseny és kiállítás

Beíratkozás

Március 15-i megemlékezés

Iskolánk tanulói színvonalas műsorral emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeire. Az ünnepi műsort a 6. évfolyam tanulói adták osztályfőnökeik irányításával. Az irodalmi műsorban Juhász Gyula, Petőfi Sándor és Márai Sándor versrészleteken keresztül idézték fel a hősök emlékét, akiknek döntő szerepük volt abban, hogy azon a tavaszi napon nemzetünk megmozdult a kegyetlen zsarnokság és elmaradottság ellen.

Az irodalmi összeállítást a Kossuth nótára koreografált Verbunkos-tánc tette színesebbé. A tagintézmény tanulói méltóképpen emlékeztek a hősökre és az eszmére, amelyért oly sokan adták vérüket, lelküket.

Az irodalmi műsort Tanka Ildikó tanárnő, a táncot Csontosné Szilágyi Erzsébet tanárnő tanította be.

Fizika+ verseny

Alapműveleti Matematikaverseny

Zádor és Ágota Természetismereti és Biológia Verseny

KID aktivitás Kiskulcsoson 2017. január 7-8.

Az idei év első KID aktivitására január 7-ét, szombatot és január 8-át, vasárnapot  választotta ki a szervező csapat. Mi, a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményében, a HA7KLJ állomáson különös izgalommal készültünk erre a hétvégére.

Az iskolában novemberben indult egy újabb rádiós szakköri csoport. Az azóta eltelt idő alatt egy-két QSO létesítésére volt lehetősége az újoncoknak. Jó néhányan közülük csak 2 méteren váltottak riportot.  Rövid-hullámon még nem fogtak mikrofont!  Ennek ellenére bátran ültek le a készülékek elé a lányok és a fiúk.

(A cikk folytatódik)

Farsang

Oldalak

Subscribe to Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola RSS