Kunbarikum

A Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a Kováts-os Gyermekekért Egyesülettel együttműködve a „Diák birkafőző fesztivált” megelőzően két pályázati felhívást tett közzé, melyre tagintézményünkből sok alkotást küldtünk be.

A KUNBARIKUM projekt keretében kiírt „Birkafőzés gyerekeknek, gyerekszemmel” című rajzpályázaton Monori Vivien, 2. osztályos tanulónk különdíjban részesült. Az „ÖKO-birka” tárgykészítő pályázaton Szűcs Viktória Vivien, 2. osztályos tanuló I. helyezést és Barta Bianka Ivett, 3. osztályos tanuló II. helyezést ért el.

2017. június 24-én került megrendezésre a birkafőző verseny, melyre tagintézményünkből az 5. osztályosok jelentkeztek egy felnőtt segítővel. Nagyon lelkesen készültek erre a napra, melynek eredményeképpen kiemelkedő teljesítményt is nyújtottak. A szakmai zsűri külön dicsérete mellett vehették át az I. helyezésért járó díjat. A csapat tagjai: Kun József, Doma Petra Dorina, Tóth Enikő, Kovács Zoltán, Hamar Dániel és Dobrai Józsefné nagyszülő.

A fesztiválra érkező gyerekek kézműves foglakozásokon vehettek részt Cserés Gabriella, Kacsándi Anikó, Mester Anikó és Vargáné Molnár Éva Zsuzsánna vezetésével. Ezen kívül az idelátogatók TOTÓ-t tölthettek ki, melynek kérdései a XIX. Karcagi Birkafőző Fesztiválhoz kapcsolódtak.

Köszönjük a gyerekek és a felkészítő pedagógusok munkáját.