Határtalanul 2019

Határtalanul!

A Határtalanul! projekt Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek alapprogramba a Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézmény idén nyolcadik alkalommal kapcsolódott be. Október első hetében Délvidékre, testvértelepülésünkre, Ómoravicára utazott 26 tanulónk. A HAT-19-01-0985 kódszámú pályázat 1 329 350,- Ft-tal támogatta a kiutazás minden költségét. A „Délvidéken az ősök nyomában - a testvériskolánkkal közösen” című négynapos programunkon végigfutott a közös múlt kutatása, hisz vidékünkről települt ki közel ezer ember Bácskába 1786-ban, a karcagiak Moravicára. Játékos keretek között építettük tovább a kapcsolatot a két iskola diákjai között (sorverseny, kirándulás, táncest). A meglátogatott helyeken a közös vonásokat kerestük, a magyarság történelmét, emlékeit kutattuk, megemlékeztünk hőseinkről.

                                                  Lévainé Kovács Róza projektvezető

Tehetségnap a Kováts-Tehetségpontban

Öröm, kísérletezés, az éves munka bemutatása, projektzárás. Címszavakban így jellemezhető a Kováts tagintézményben zajlott június 3-i délutáni program.

Az ’Őselemek: föld, víz, tűz, levegő’ éves programunk lezárásaként olyan foglalkozással készültünk, melyen a nézők is aktívan részt vehettek, kipróbálhatták a kísérleteket, memória- és logikai játékokat oldhattak meg, feladatlapokat tölthettek ki.

Köszönöm a Biológia-, a Fizika-, a Földrajz-, a Kémia- és a Töprengő körösök mai és egész éves munkáját! A körvezetők rendre: Csontosné Szilágyi Erzsébet, Lévainé Kovács Róza, Marik Mátyás, Hunyadi Ildikó, Kustár Krisztina.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetség Program keretében 1 150 000,- Ft-tal támogatta az NTP-MTTD-18-0086 kódszámú nyertes pályázatunkat.

„Testvériskolai együttműködés a Délvidéken”

18. században karcagiak települtek ki Bácskossuthfalvára. Napjainkban a testvér-települési kapcsolatok aktívvá válásával, a moravici idős Kovács Gyula Általános Iskola és a karcagi Kováts Tagintézmény tantestületének szakmai együttműködésével, a diákok utaztatásával újtipusú kirajzás részesei vagyunk. A múltban gyökerező szálakat szeretnénk erősíteni a fiatalokban - a közös értékek feltárásával, a 2016-ban megkötött testvériskolai megállapodással. Ezt a törekvést segítette a nyolcadik alkalommal megszervezett út, melynek anyagi fedezetét a HAT-18-01-0376 pályázatunk biztosította.

Délvidéki első megállónk Szabadkán volt, ahol sétáltunk a belvárosban, ismerkedtünk a szecessziós építészet jegyeivel.  Megcsodáltuk a Városházát, melynek építői magyar mesterek voltak, díszítése a magyar történelem jelképeit tartalmazza. A Kosztolányi-emlékszobában a magyar irodalom órákon tanult költők emlékeit, valamint Kosztolányi műveit láthattuk. Fotózkodtunk a Zsolnai szökőkútnál, a felújított zsinagógában és Kosztolányi köztéri szobra előtt. Bajmokhoz közeledve rövid megálló következett, szalagkötés és emlékezés az 1848-49-es szabadságharc ütközete, a kaponyai csata emlékművénél.

(A cikk folytatódik)

Őselemek projekt

A tanév során, tanórán kívüli foglalkozásokon tapasztalatokat gyűjtöttünk a négy őselemről (föld, víz, tűz, levegő), kísérleteztünk, mértünk, vizsgáltuk a témához kötődő karcagi és környékbeli vonatkozásokat. A külső helyszíneket kerékpárral kerestük fel, fontos volt a mozgás, az egészséges életre-, a környezetvédelemre nevelés. A játékos felfedezés közben hangsúlyt kapott az ön- és társismeret, a tanulás támogatása, a matematikai-logikai fejlesztés, a szakmák megismerése, a kertművelés alapozása.

A Kováts-Tehetségpont tehetséggondozó programjába beválogatott diákokkal jártunk a karcagi tűzoltóságon, valamint a Fazekas Tájházban, továbbá kerékpártúrát tettünk Berekfürdőre, ahol a repülő kiállításon ismertük meg a szovjet katonai repülés (kunmadarasi) történetét, a repülés fizikai vonatkozásait figyeltük meg. A gyógyfürdő vizének összetétele, gyógyhatása is téma volt.

(A cikk folytatódik)

Repülőmúzeum, Berekfürdő

A Kováts-Tehetségpont ’Őselemek: föld, víz, tűz, levegő’ programjának utolsó kirándulása volt ma. A levegőhöz kapcsolódóan megnéztük a repülőmúzeumot, a vízhez a strandfürdő, a gyógyvíz kapcsolódott. A tűz szerencsére csak a Nap tüze volt, de kapkodnunk kellett a lábunkat, hogy ne süssön a talaj, azaz a föld. Köszönöm a csapat kitartását, Lévai Kálmán segítségét, hogy a kerékpáros útra elkísért bennünket!

Látogatás a Fazekas Tájházban

A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló „Őselemek: föld, víz, tűz, levegő” című éves programunk részeként a Fazekas Tájházba látogattunk, ahol a kerámiakészítés lépéseivel ismerkedtünk. A látott remekművek elkészítéséhez mind a négy elemre szükség van. A Kováts-Tehetségpont tagjai érdeklődőek, tájékozottak voltak.

Történelem vetélkedő

A Kováts Mihály Emléknapok keretében a "Török világ Magyarországon" című vetélkedő zajlott ma a Kováts Tagintézményben, Marik Mátyás tanár úr szervezésében. Változatos feladatokat kaptak a csapatok, pl. puzzle, keresztrejtvény.

A sportszerű küzdelem eredménye:

  1. KÁIAMI Kiskulcsosi tagintézmény
  2. KÁIAMI Kováts tagintézmény
  3. KÁIAMI Kiskulcsosi tagintézmény
  4. Györffy István Katolikus Általános Iskola csapata

Gratulálok a hetedikes diákoknak és felkészítő nevelőiknek!

Köszönet a zsűri és valamennyi segítő kolléga munkájáért!


 

Kováts Mihály Emléknapok

A Kováts tagintézményben a pénteki, a jövő heti Kováts Mihály Emléknapok rendezvényeire készültek a kicsik is, Chrappánné Papp Ágnes tagintézmény-vezető irányításával Kováts Mihályról tanultak.

Oldalak

Subscribe to