Farsang

Iskolánk alsó tagozatosai február 24-én pénteken búcsúztatták a telet, farsangi rendezvényünkkel.

Ezt a napot sok munka előzte meg. A gyerekek jelmezekkel készültek, a szülők finomságok elkészítésével, a tanító nénik a szervezéssel (tombola, zsákbamacska). Már délelőtt elkezdődött a munka a Sportcsarnok dekorálásával, a pakolással stb. Aztán fél 2-kor kezdetét vette a jelmezesek felvonulása. A 3.a osztály Mátyás király udvartartását mutatta be, majd sok-sok ötletes és szép jelmez következett, végül a 4.b osztály „Vakációs” produkciója zárta a sort. A zsűrinek nehéz dolga volt a díjazáskor, de nagyon sok jutalmat osztottak ki. A szülők által készített szendvicsek, sütemények, illetve az üdítők a nagy izgalom után gyorsan fogytak. Többen megkóstolták a farsangkor elmaradhatatlan fánkot is. Sokakat megörvendeztetett a zsákbamacskában talált ajándék.

A legtöbb izgalmat a tombolasorsolás váltotta ki. Közel 140 tárgy és 2 torta került kisorsolásra, külön fődíjként pedig egy kiskutya. Sajnos hamar véget ért ez a délután, amelyen jól érezték magukat gyerekek, felnőttek egyaránt.

Köszönjük a szülőknek a munkáját, a nevelőknek a segítséget.

a szervezők: Némethné Tőkés Éva, Nyíriné Kátai Katalin