Pótbeiratkozás az Erkel Tagintézményben

Évnyitó az Erkel Tagintézményben

Szabadtéri koncert

DÖK nap

I. Jász-Nagykun Szolnok Megyei Vonós Verseny

2016. május 4-én az Erkel Ferenc Tagintézményben került megrendezésre az I. Jász-Nagykun Szolnok Megyei Vonós Verseny.  A megmérettetésre kilenc iskola közel negyven tehetséges hegedűs és csellista növendéke jelentkezett.  A fellépő gyerekek hangszeres korcsoportonként mutathatták be a szabadon választott műveket. A legkisebbek képviseltették a legnagyobb létszámban magukat, de nagy öröm volt látni a középiskolások kiemelkedő produkcióit is. A szakmában elismert zsűrinek nehéz dolga volt, a verseny végeztével az érdeklődőket hasznos tanácsokkal látták el szakmai konzultáció keretén belül.

Eredmények:

Hegedű I. korcsoport:

  • Szabó Szonja 1. helyezés (Jászárokszállási Széchenyi Általános Iskola és AMI;   felkészítő:Pál Katalin)
  • Szabó Veronika 2. helyezés (Jászárokszállási Széchenyi Általános Iskola és AMI; felkészítő: Pál Katalin)
  • Yosef Hanna Sára 2. helyezés (Palotásy János Zeneiskola AMI–Jászberény; felkészítő: Tímárné Molnár Mária)
  • Fazekas Eleonóra 3. helyezés (Szolnoki Bartók Béla AMI; felkészítő: Heinermann György)
  • Major Kinga 3. helyezés (Jászárokszállási Széchenyi Általános Iskola és AMI; felkészítő: Pál Katalin)

Különdíj:

  • Herényi Anna Kinga (Karcagi Általános Iskola és AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye; felkészítő: Székelyné Szabados Annamária)
  • Kellner Enikő ((Palotásy János Zeneiskola AMI– Jászberény; felkészítő: Tímárné Molnár Mária)
  • Papp Zsófia (Palotásy János Zeneiskola AMI– Jászberény; felkészítő: Tímárné Molnár Mária)

Dicséret:

  • Arnóczki Attila ((Jászárokszállási Széchenyi Általános Iskola és AMI; felkészítő: Pál Katalin)
  • Dankó Andor (Mezőtúri Általános Iskola és AMI Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskolája; felkészítő: Bereczki Lászlóné)
  • Kiss Ajsa Málna (Fekete László Zeneiskola- AMI- Tiszafüred; felkészítő: Rőmer Ottó)
  • Samodai Bíborka Janka (Fekete László Zeneiskola- AMI- Tiszafüred; felkészítő: Rőmer Ottó)
  • Stelli Péter Zsombor (Törökszentmiklósi Kodály Zoltán AMI; felkészítő: Mesterné Vadas Zsuzsa)

Cselló I. korcsoport

  • Juhász Réka 1. helyezés (Palotásy János Zeneiskola AMI– Jászberény; felkészítő: Tóth Judit)
  • Jámbor Dorottya Borbála 1. helyezés (Szolnoki Bartók Béla AMI; felkészítő: Tóth Judit)
  • K. Nagy Veronika 3. helyezés (Karcagi Általános Iskola és AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye; felkészítő: Urbánné Tóth Klára)

Dicséret:

  • Molnár Vanda (Törökszentmiklósi Kodály Zoltán AMI; felkészítő: Balázsné Tóth Hajnalka)
  • Czeglédi Zétény János (Törökszentmiklósi Kodály Zoltán AMI; felkészítő: Balázsné Tóth Hajnalka)

Hegedű II. korcsoport

  • Burai Zsolt Kevin 1. helyezés (Palotásy János Zeneiskola AMI– Jászberény; felkészítő: Bernhardt Andrásné)
  • Antal Sára 2. helyezés (Törökszentmiklósi Kodály Zoltán AMI; felkészítő: Túri Éva)
  • Romhányi Eszter 2. helyezés (Szolnoki Bartók Béla AMI; felkészítő: Heinermann György)
  • Juhász Luca 3. helyezés (Baptista AMI- Kisújszállás; felkészítő: Horváthné Galambos Olga)

Cselló II. korcsoport

  • Fülöp Zsuzsanna 1. helyezés (Ceglédi Erkel Ferenc AMI; felkészítő: Sindel- Kocsis Zsuzsanna)
  • Kovács Balázs 1. helyezés (Karcagi Általános Iskola és AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye; felkészítő: Urbánné Tóth Klára)
  • Tótkomlósi Edina Eszter 1. helyezés (Karcagi Általános Iskola és AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye; felkészítő: Urbánné Tóth Klára)
  • Teleki Gábor 2. helyezés (Palotásy János Zeneiskola AMI– Jászberény; felkészítő: Tóth Judit)
  • Szekeres Adrienn 3. helyezés (Törökszentmiklósi Kodály Zoltán AMI; felkészítő: Sindel Liza)

Különdíj:

  • Antal Emese (Törökszentmiklósi Kodály Zoltán AMI; felkészítő: Sindel Liza)

Cselló III. korcsoport

  • Czinege Lajos 3. helyezés (Karcagi Általános Iskola és AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye; felkészítő: Urbánné Tóth Klára)

Hegedű IV. korcsoport

  • Fátyol Norbert 2. helyezés (Eszter (Karcagi Általános Iskola és AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye; felkészítő: Székelyné Szabados Annamária)
  • Papp Nikolett 2. helyezés (Mezőtúri Általános Iskola és AMI Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskolája; Bereczki Lászlóné)

Cselló IV. korcsoport

  • Török Sámuel 1. helyezés (Szolnoki Bartók Béla AMI; felkészítő: Tóth Judit)
  • Kovács Luca 2. helyezés (Karcagi Általános Iskola és AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye; felkészítő: Urbánné Tóth Klára)
  • Tóth Tina 2. helyezés (Karcagi Általános Iskola és AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye; felkészítő: Urbánné Tóth Klára)

Felkészítő tanári különdíjak:

  • Bernhardt Andrásné (Palotásy János Zeneiskola AMI– Jászberény)
  • Heinermann György (Szolnoki Bartók Béla AMI)
  • Pál Katalin (Jászárokszállási Széchenyi Általános Iskola és AMI)
  • Sindel- Kocsis Zsuzsanna (Ceglédi Erkel Ferenc AMI)
  • Tímárné Molnár Mária (Palotásy János Zeneiskola AMI)
  • Tóth Judit (Szolnoki Bartók Béla AMI; Palotásy János Zeneiskola AMI– Jászberény)
  • Urbánné Tóth Klára (Karcagi Általános Iskola és AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye)

Zongorakísérői különdíjak:

  • Farkasné Szőke Tünde (Palotásy János Zeneiskola AMI)
  • Gaál Andrea (Jászárokszállási Széchenyi Általános Iskola és AMI)
  • Nánási Erzsébet (Törökszentmiklósi Kodály Zoltán AMI)
  • Zbiskó Zoltánné (Karcagi Általános Iskola és AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye)

Gratulálunk minden növendéknek, felkészítő tanáraiknak és a zongorán közreműködő kollégáknak. További szép eredményeket kívánunk.

Vonós verseny

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!


Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

Országos barokk versenyen jártunk Hatvanban

December 14-én hárman indultunk a hatvani barokk versenyre tanárainkkal, zongora kísérőinkkel és szüleinkkel. Mi - Kovács Ágota Csenge és Székely Lea - az ütő tanszak növendékei vagyunk és Kovács Balázs csellista jött még velünk.

Lea: Én már tavaly is részt vettem ezen a fesztiválon, nekem már ismerős volt a helyszín, a „palota”, ahol ezt a versenyt rendezik.

Csenge: Nekem a szemem, szám is elállt a csodálkozástól, amikor megláttam a szép kastélyt. Bazsinak pedig annyira tetszett a díszterem, hogy haza akarta hozni. ☺

Lea: Próbáltunk kicsit, és nem sokára Csenge következett. Nagyon ügyesen játszott! Olyan érdekes, mert egymásért jobban izgultunk, mint magunkért. Én lázas betegen mentem sajnos, de a szereplésre sikerült levinni a lázamat.

Csenge: Miután én túl voltam a magam szereplésén, kezdtem izgulni Leáért és Bazsiért. Mindketten nagyon szépen játszottak!

Együtt: Aztán ebédeltünk, sótlan menzaételt kaptunk és még a felnőttek sem kérhettek sót, nem mondhatjuk, hogy túl jól laktunk volna... Az viszont remek volt, hogy az eredményhirdetésig olyan jót korcsolyáztunk a főtéren felállított műjégpályán. Ezt már előre nagyon vártuk! A szüleink azzal nyugtattak minket az odafelé úton, hogy ne izguljunk, mi csak korcsolyázni megyünk, előtte épp csak zenélünk egy kicsikét. ☺ Ezután siettünk az eredményhirdetésre.

Csenge: Ott, az eredményhirdetésen izgultam a legjobban, de Leáért és Bazsiért jobban izgultam, mint magamért. Amikor hallottam, hogy se bronz, se ezüst, se arany minősítést, se harmadik, se második díjat nem kaptam, hanem egy országos versenyen 1. helyezett lettem, majd kiugrott a szívem! Nem is hittem, hogy bármit is nyerek, bár ami különös, hogy Lea előre megjósolta, hogy így lesz. És Lea annyira örült az eredményemnek, hogy még el is pityeregte magát örömében! Ezután nagyon izgultam én is a többiekért.

Lea: Csenge sikerének nagyon örültem. Azután következett a második korcsoport. Tavaly Enci néni azt mondta, hogy idén nem jövünk el a versenyre, mert bekerülök a második korcsoportba, nagyokkal versenyzek majd és én leszek a legfiatalabb közöttük, de én azt mondtam, hogy akkor is szeretnék indulni, ha utolsó leszek. Ezzel aztán levettem Enci nénit a lábáról és mégis eljöttünk a versenyre. Jó nehéz darabbal, nagyon sokat kellett gyakorolni. Amikor kimondták, hogy 2. lettem, nagyon meglepődtem, majdnem megkérdeztem, hogy: Én??? Nagyon-nagyon örültem a második helynek. Csenge mesélte, hogy vörösre tapsolta a tenyerét miattam, annyira örült ő is.

Együtt: Bazsi miatt szomorúak voltunk, mert ő is megérdemelt volna egy szép díjat, csak a vonósokkal valamiért szigorúbbak sajnos ezen a versenyen, pedig nekünk is voltak hibáink. Kis szünet után következett a gálahangverseny, jó volt látni a többieket, sok szép műsorszámot hallhattunk, bár már nagyon fáradtak voltunk. Itt is sikerült jól szerepelnünk. Nagyon szép nap volt, de már jól esett haza indulni. A buszban feléledtünk és a felnőttek voltak fáradtabbak, mi boldogan és vidáman utaztunk. Köszönjük szépen a kíséretet Marika néninek és Kati néninek, és a felkészítést Enikő néninek és Klári néninek. Reméljük, jövőre is megyünk! Mi várjuk! ☺

Székely Lea és Kovács Ágota Csenge

Meghívó karácsonyi hangversenyre

Regionális Gordonkás Találkozó

Három tehetséges növendékem, Kovács Balázs, Tóthkomlósi Edina Eszter és Czinege Lajos szerepelt a november 25-én Debrecenben megtartott Regionális Gordonkás Találkozón. Mindannyian felkészülten, muzikálisan adták elő műsorukat, tetszést aratva a régió tanárai, illetve a közönség előtt. Érdekes élmény volt meghallgatni a különböző zeneiskolákból érkező kis és nagy csellistákat egyaránt. A gyerekek megismerkedtek néhány számukra még ismeretlen zeneművel is.

A sok-sok egyéni műsorszám után egy különleges produkcióval zárult a délelőtti hangverseny, a résztvevő nagyobb gyerekek és tanárok együtt adták elő Goltermann Szerenád című művét. A csellózenekarban iskolánkból 6 csellista szerepelt, hiszen a Debrecenben tanuló gimnazista növendékeim, Tóth Tina, K. Nagy Rebeka és Kovács Luca is részt vettek a négyszólamú darab megszólaltatásában. Igazán csodálatosan hangzott együtt a körülbelül 40 hangszer!

Ebéd után a meghívott budapesti csellóművész és –tanár, Antók Zsuzsa értékelte a növendékek teljesítményét, hasznos tanácsokat adott a további fejlődéshez.

Urbánné Tóth Klára

Erkel hangverseny

2015. november 13-án ünnepi hangversenyt rendeztünk iskolánk névadójának, Erkel Ferencnek a tiszteletére. Intézményünk, a KÁIAMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézmény 10 éve vette fel a magyar opera megteremtőjének nevét. Születésének évfordulóján magyar zeneszerzők műveiből állítottuk össze műsorunkat.

A hagyományoknak megfelelően a koncert előtt megkoszorúztuk Erkel domborművét, majd az est nyitányaként a Palotás csendült fel. A továbbiakban először a fiatalabb, majd az idősebb zeneiskolások mutatták be tudásukat. Különböző hangszereken szólaltak meg karakterdarabok és lírai művek, illetve népdalokat hallhattunk csengő gyerekhangokon. Kamaraművekből sem volt hiány, ütőduók, zongora hatkezes színesítették a műsort, illetve népdaléneklést is hallhattunk furulya és zongorakísérettel. Ezen kívül sok szép zongoraműben, klarinét-, hegedű- és csellószóban gyönyörködhettünk. A műsor második részére az iskola tanárai készültek Liszt és Erkel művekkel.

Urbánné Tóth Klára, Soós Pálné

 

Oldalak

Subscribe to