Beszámolók

Csellisták sikere az országos fesztiválon

2016. október 19-én részt vehettünk a III. Országos Bihari János Hegedű- és Vonós Kamarazenei Fesztiválon az KÁIAMI cselló tanszakának kamaracsoportjával.

Az indulás (szerencsére) nem volt túl korán, így mindenki kipihenten érkezett a zeneiskola elé. Az utazás jó hangulatban telt, mindannyian izgatottan vártuk, hogy milyen lesz a terem, a színpad és az emberek. Miután megérkeztünk, kipróbáltuk a verseny helyszínét, ami kellemes meglepetést okozott. Mind a nyolcan elfértünk a hangszerünkkel, ami nagy szó!

Kicsivel a fellépés előtt már bennünk volt a természetes versenydrukk, de amint felmentünk a színpadra és egymásra néztünk, ez az izgalom valami hihetetlenül jó érzéssé alakult át. Ebben az is segített, hogy a felkészítő tanárunk is játszhatott velünk és Klári néni mindenkinek biztos pontot jelentett. A két versenydarab eljátszása után örömmel láttuk, hogy a közönségnek tetszett a produkció és nem utolsó sorban a zsűri is elismerően tapsolt nekünk.

Az eredményhirdetésre jókedvűen ballagtunk át a főépületbe. Amikor mi következtünk, felsétáltunk a színpadra és meghallgattuk a zsűri elnökének véleményét és átvehettük tőle a produkciónkért járó Nívó díjat.

Mindenki kellemesen elfáradt a nap során, de mindannyian egyetértettünk abban, hogy megérte eljönni, nagyon jól éreztük magunkat.

A kamaracsoport tagjai: Czinege Lajos, K. Nagy Rebeka, Kovács Balázs, Kovács Bianka Gabriella, Kovács Luca, Tóth Tina, Tótkomlósi Edina Eszter

Felkészítő tanár: Urbánné Tóth Klára

(K. Nagy Rebeka írása)

Óvodások a Kováts Mihály Tagintézményben

A KÁIAMI Kováts Mihály Tagintézményében 2016. október 6-án, 13-án, 20-án és 27-én került sor a „BETEKINTŐ” program keretében 4 foglalkozásra, melyet az iskola alsós tanítói tartottak az érdeklődő óvodásoknak. A kicsik betekintést nyertek az iskolások életébe, játékos feladatokat kaptak, mondókáztak, tapsoltak, körjátékoztak, színeztek. Megtanulták a csendjelet, beszélgettek betűkről, számokról, olvasásról, az iskolatáska tartalmáról, állatokról, belekóstoltak a csoportmunkába, ismerkedtek a tanító nénikkel.

Érkezéskor Chrappánné Papp Ágnes tagintézmény-vezető, illetve Magyar Sándorné alsós munkaközösség vezető köszöntötte őket. A foglalkozásokat Veres Zsigmondné, Patkóné Erdei Judit, Pappné Nagy Erzsébet, Tóthné Szűcs Judit tanító nénik vezették. Az ovisok rendkívül nyitottak, érdeklődőek és ügyesek voltak.

Köszönjük az együttműködést a Táncsics krt. 17., a Csokonai, a Jókai, a Kuthen, a Takács, a Táncsics krt. 19. és a Zöldfa úti óvodák óvónőinek! Reméljük, jövőre is találkozunk!

Karcag, 2016. november 10.                                                

Patkóné Erdei Judit

tanító

foglalkozást vezető

Zenei Világnapi hangverseny

Sok éves hagyomány, hogy koncerttel ünnepeljük iskolánkban a Zene Világnapját. Idén is nagyon színes, változatos műsorszámokkal készültek növendékeink és tanáraink. A hangverseny szép példát mutatott a zene sokféleségére, minden hallgató találhatott a számára kedves művet.

Meghallgathattuk a barokk, a bécsi klasszicizmus, a romantika és a XX. század jelentős zeneszerzőinek darabjait, melyek zongorán, hegedűn, furulyán, csellón, tárogatón és énekhangon szólaltak meg. A szóló produkciókon kívül kamarazenei művek is felcsendültek, diákok és tanáraik együtt léptek színpadra. Különleges műsorszámként az egyik szolfézscsoportot 2 növendék zongorakíséretével hallhattuk. A hangversenyt két romantikus zongoramű foglalta keretbe. Különleges élményekkel gazdagodhattunk azt est folyamán és átélhettük a bevezetőben elhangzott gondolatot: „A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.”

Urbánné Tóth Klára

Művészeti munkaközösség

vezető

Tisztelet a hősöknek

Iskolánk is méltóképpen emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról. A Himnusz elhangzása után együtt szavalta a 8. osztály Vörösmarty Mihály Szózatát. Márki Barbara szólóéneke, majd a Szép évek színdarab nagy sikert aratott.

Felemelő pillanatot jelentett valamennyink számára, amikor együtt zengett a felső tagozatosokkal az Ismerős arcok együttestől a Nélküled című dal. Gratulálok és megköszönöm a 8. osztály lelkes, fegyelmezett munkáját.

Horváthné Pandur Tünde Róza

felkészítő tanár 

Magyar Diáksport Nap

Idén is megrendezésre került a Magyar Diáksport Napja. Ettől az évtől Európa Diáksport napjaként jegyezték le, mert más országok is bekapcsolódtak hazánk mozgalmába. A mi tagintézményünk is szokásunkhoz híven a sport napjaként tervezte meg ezt a napot.

A reggel általános bemelegítéssel kezdődött, majd iskolánk tanulói osztályokra bontva, váltásban futották le a 2016 méteres távot. A nap során korosztályonként karika játékok, sorváltó csapatversenyek, kapitánylabda bajnokságok szerepeltek a programok sorában. A harmadik szünet zenés tornával telt, amelyen iskolánk minden tanulója és nevelője részt vett. A nagyok kézilabda és labdarúgó versenyeken mérték össze tudásukat.

Ez a nap sok mozgással és vidámsággal telt. Jövőre is bekapcsolódunk ebbe a mozgalomba. 

Jobbágyné Ungvári Sára

Kiskulcsosi Hét

Tagintézményünkben hagyomány, hogy megrendezzük a Kiskulcsosi Hetet. Idén október elején különböző rendezvényekkel vártuk az alsós és a felsős tanulókat. Voltak szabadtéri és tantermi programok. 

Az alsós tanulóknál ki nevet a végén élő társasjátékkal és sikító versennyel kezdődött a hét. Ugyanezen a délutánon a felsősöknek Városi Labdarúgó Torna került megrendezésre, amelyet idén mind a lányok, mind a fiúk megnyertek.    

Másnap az állatok világnapja alkalmából kisállat kiállításra vártuk a gyermekeket és kis kedvenceiket. A hét közepén a kerékpár ügyességi verseny és rókavadászat várta az alsós tanulókat, míg a felsős csapatok Hi-hi-hi vetélkedőn és sikító versenyen vehettek részt.

A negyedik napon aszfaltrajzverseny, smink verseny várta a kicsiket, míg a nagyok ki nevet a végén élő társasjátékban mutatták meg ügyességüket. A Kiskulcsosi Hét zenés rendezvénnyel zárult.

Köszönöm a vezetőség, a szülők és a kedves pedagógus kollégák segítségét a programok megvalósításában. Külön köszönöm a Tesco felajánlását valamint Nagy Sándorné szülő támogatását.
                                                                                          
Veres Henrietta Katalin
Diákönkormányzatot
segítő nevelő

A Zene Világnapja

Yehudi Menuhin hegedűművész, karmester kezdeményezésére 1975 óta minden október 1-én a Zene Világnapját ünnepeljük, amikor a zene a főszereplő.

„Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon…

…Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.”

Mint minden évben, az idén is megálltunk egy pillanatra a Zene Világnapja alkalmából. Nagy lelkesedéssel készültünk az iskola énekkarosaival erre az alkalomra. Kis ünnepségünket közös énekléssel nyitottuk és zártuk, hiszen Kodály Zoltán szavaival élve:

„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is. Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk.”

Vassné Szűcs Edit
Az énekkar vezetője

A magyar népmese napja

2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.

A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé. „Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe... Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”

Iskolánkban is megemlékeztünk erről a kedves napról. Játékos reggeli kvízzel köszöntöttük az „ébredező” diákjainkat, délután a felső tagozatosok mesevetélkedőn vehettek részt.

Erzsébet tábor

Emlékezetes kikapcsolódásban volt része 20 Kováts-os tanulónak és két nevelőnek Zánkán, a nyári Erzsébet táborban.

Augusztus 7-én indult útnak a kis csapat, hogy minden élményt megélve élvezze a Balaton parti tábor csodálatos környezetét, a víz- és vízpart szépségét és az izgalmas feladatokat.

Döbbenetes, s egyben felemelő érzés volt mindenki számára, hogy 2500 gyerek hogyan tud súrlódás, konfliktus nélkül békésen és vidáman együtt élni, együtt étkezni, versenyezni, játszani, kihasználni az egy hét lehetőségeit.

6 napon keresztül élték meg tanulóink azt a sok-sok programot, amit a jól felkészült, vidám, fiatal programszervezők nyújtottak számukra, számunkra. Azt sem tudták a gyerekek melyiket válasszák.

Volt sport- és játékos vetélkedés vízben, vízparton. Törték a fejüket tanulóink a kvíz vetélkedőkön, a természetismereti kérdéseknél. Közösen kerestük a „kincseket” a tábor területén időre, a 30 fokos hőség ellenére vidáman és lelkesen. Sikert értek el tanulóink több vetélkedőn, a tábori „Ki mit tud?”-on.

Persze nem feledjük a tábor nyújtotta legizgalmasabb lehetőséget, a barátságok és szerelmek szövődését, a sok-sok kacagást, a közös táncot, a reggeli tornát, a nehezen alakuló szobatakarítást, a még nehezebben megvalósuló esti, éjjeli takarodókat.

Mi nevelők is úgy éreztük, újra élhetjük a diákjainkkal a felhőtlen fiatalságot. Együtt táncoltunk, versenyeztünk, kareokiztunk, úsztunk és labdáztunk, s persze olykor-olykor együtt szurkoltunk a riói olimpián résztvevő magyar sportolóknak. (Szerencsére örülhettünk, tapsolhattunk is jó néhányuk szép eredményének!)

Csodálatos hét volt, nagyon szép környezetben. Még a kétnapos zivatar sem zavarta felhőtlen jó hangulatunkat.

A gyerekek így látták ezt az egy hetet:
„….Sok új barátot szereztem.”, „…..Nagyon tetszettek a programok, egy percig sem unatkoztam” „….Fantasztikusan élveztem az egész hetet””….Nagyon vidám egy hét volt. Kár, hogy hamar vége lett.”

Minden iskolás gyereknek kívánjuk, hogy ÉLJÉK MEG EZT AZ ÉLMÉNYT!

a táborozó gyerekek és,
Vassné Szűcs Edit
táborvezető nevében
Chrappánné Papp Ágnes
kísérőnevelő
tagintézmény-vezető

Hulladékgyűjtés

A Kováts-os Gyermekekért Egyesület és a Szülői Munkaközösség 2016. 09. 15-én rendezte hagyományos őszi hulladékgyűjtését. Ezúton köszönjük a közreműködést Varga Nándornak a terület biztosításáért, a MÉH telep mindig vidám és segítőkész dolgozóinak, az egyesületnek, a szülőknek, a pedagógusoknak és a hulladékot gyűjtő lelkes gyerekeknek, valamint minden karcagi lakosnak, aki valamilyen formában segítette a tagintézményt. Ne feledjék, tavasszal is számítunk Önökre!

Köszönettel

a Kováts-os Gyermekekért Egyesület és az SZMK közössége

Oldalak