Beszámolók

Egészségnevelési nap

Ép testben ép lélek - tartja a mondás. Az egészséges életmódra nevelés hazánkban is központi kérdés. Ennek a szemléletnek a megtanulását már óvodában, általános iskolában el kell kezdeni. A szakemberek véleménye, hogy a feladatot komplexen, együttesen kell megközelíteni. Ebben szerepet kell vállalnia a szülőknek, a pedagógusoknak, az egészségügyi szakellátásnak, a médiának stb. Ezért rendezzük meg célirányosan, november hónapban alsó- felső tagozaton, immár hagyományosan, az egészségnevelési napot.

Az eddigi egészségnapokon is voltak egészségügyben dolgozó szakemberek, de a 2017. november 23-án tartott eseményen szokatlanul sok vendéget fogadtunk.

Átfogó képet alkothattunk az egészségügyi ellátásról Nagyné László Erzsébet kórházi főigazgató asszony révén. Interaktív módon, képekkel gazdagítva mutatta be a karcagi Kátai Gábor Kórház mindennapjait, tevékenységét.

Nagyon élvezték diákjaink Szikszai Imréné Erzsike és az elsősegélynyújtó szakkör tagjainak bemutatóját. Műsebek felhelyezésével, szinte élethű sérüléseken gyakorolhatták a kötéseket és megismerhették a különböző vérzéstípusokat is a gyerekek.

Nagy örömünkre, felsős tanulóink 70-80%-a kérte a különböző, néha piciny fájdalommal járó, szűrővizsgálatokat. Megtudhatták tanulóink vérnyomásukat, vércukorszintjüket, magasságukból tömegükből számított BMI értéküket. Ezek az értékek nélkülözhetetlenek a későbbi egészségügyi problémák kivédéséhez.

A Vöröskereszt helyi szervezete is képviseltette magát. Tanulóink hallhattak a Vöröskereszt történetéről, napjainkban végzett tevékenységéről, mely információkat felhasználták egy totó kitöltésére.

A tornateremben a karcagi Mentőszolgálat képviselői mutatták be a gépi újraélesztés menetét. Tudva, hogy Karcagon 10 db újraélesztő készülék található, fontos ismerni és használni tudni ezeket az életet mentő készülékeket. Ebben segített a 3 fős mentős csapat.

Iskolánkban minden pedagógus kihasználja az órákon adódó, egészséggel kapcsolatos figyelem felhívást. Az ilyen, sok ismeretet és gyakorlati tapasztalatot adó rendezvény szolgálja tanulóink egészségtudatos fejlődését. Köszönjük minden szakember segítőkész közreműködését!

Csontosné Szilágyi Erzsébet

szervező

Óvodások jártak nálunk

A tanév elkezdése után ismét elkezdődött „Betekintő” című, beiskolázást segítő programsorozatunk. Ennek részeként, elsőként négy alkalomból álló zenés, játékos foglalkozáson vehettek részt óvodás gyerekek. Ezeknek a foglalkozásoknak az a célja, hogy megismertessük a leendő első osztályosokkal a tagintézményünkben folyó sokrétű oktató nevelő munkát, melyet kollégáink végeznek tanítási óráikon.

Kollégáimmal olyan feladatokat gyűjtöttünk össze, melyeket első osztályban a tanítási óráinkon is szívesen alkalmazunk, s megfelelnek az óvodások életkori sajátosságainak is.

A feladatok között szerepeltek színezős feladatok, találós kérdések, hiányos kép kiegészítések is. A játékos foglalkozást táncház zárta.

Az óvodások nagy érdeklődéssel vettek részt a foglalkozásokon, melybe bekapcsolódtak a pedagógus kollégák is.

Köszönjük az iskolánk iránti érdeklődést, és azt, hogy az óvó nénik a sok-sok feladtuk mellett is szakítottak időt arra, hogy elkísérjék az óvodásaikat tagiskolánkba.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a soron következő „Karácsonyváró” interaktív kézműves foglalkozásunkra is.

Az alsó tagozat nevében: Magyar Sándorné

Október 23-i ünnepség

Újra nyeregben!

Két év kihagyás után a Magyar Diáksport Szövetség újra felvette meghirdetett sportágai közé a duatlont. Itt a kitartó és ügyes sportolók tudnak jó eredményeket elérni, ahol felváltva kell futni és kerékpározni.  Mivel tagintézményünkben már szinte hagyománnyá vált ez a sportág, örültünk, hogy megint indulhatunk ezen a megmérettetésen két csapattal és egy egyéni versenyzővel.

A Berekfürdőn tartott megyei versenyen szép eredményeket értünk el, és büszkék voltunk arra, hogy minden indulónk bejutott az országos döntőbe, amit Marcaliban rendeztek. Az országos döntőben nagyon sok felkészült sportoló rajtolt. Iskolánk tanulói lelkesen és ügyesen versenyeztek. A megmérettetés után már a jövő évi felkészülést és versenyt tervezgettük. 

Megyei eredmények: III. korcsoport

  • lány: csapat 2. hely
  • A csapat tagjai: Doma Petra Dorina 6. osztály
    • Suba Orsolya Julianna 6. osztály
    • Molnár Marianna 6. osztály
    • Molnár Andrea 5. osztály
  • fiú: csapat 2. hely
  • A csapat tagjai: Zsákai Márk 5. osztály
    • Balog Lajos István 6. osztály
    • Budai Dominik Milán 6. osztály
    • Ökrös Krisztián Levente 6. osztály

Egyéni helyezések:

  • Lázók László 1. hely IV. korcsoport
  • Doma Petra Dorina 3. hely III. korcsoport

Országos eredmények:

  • III. korcsoport lány: csapat 7. hely
  • III. korcsoport fiú: csapat 9. hely

Köszönjük iskolánk diáksport egyesületének a versenyhez nyújtott anyagi támogatását!

Dr. Király Józsefné és Jobbágy Gergő László felkészítő testnevelők

Október 23-ai megemlékezés Kiskulcsoson

"Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek."
(Ady Endre: A Tűz csiholója)

Ebben az évben egy kicsit másképp idéztük vissza az 1956. október 23-ai eseményeket. Tanítás után projekt délután keretében rendeztük meg megemlékezésünket.

Annak idején, ezekben a hetekben, Beethoven Egmont nyitánya volt az egyik leggyakrabban bemutatott darab, ezért iskolarádiónkban mi is ezt a dallamot játszottuk le. A hívó jelre mindenki az udvarra sietett. Rövid ünnepi méltatás után a Himnusz eléneklése következett, majd emlékköröket futottunk, melyeknek a hossza 1956 m volt.

Ezután, a tantermekben berendezett különböző állomásokon aktív és szemlélő résztvevői lehettünk az októberi eseményeknek. Korabeli dokumentumfilmekből tekintettünk meg összeállítást, régi képekből, tárgyakból kiállítást néztünk meg. A következő helyszínen a kivágott közepű zászlót festettük meg, amely már az első napon a forradalom legfontosabb jelképévé vált abban az időben. Az utolsó állomáson versekkel, az eseményeket felidéző szöveggel, beszélgetéssel zártuk a köszöntést.

Bízva abban, hogy mindenkihez eljutott október üzenete, tisztelettel és megbecsüléssel emlékeztünk meg azokra, akik a magyarság jövőjéért életüket áldozták.
Megköszönöm a 8. osztály diákjainak lelkiismeretes felkészülését, munkáját, nevelőtársaimnak a segítséget.

Horváthné Pandur Tünde Róza - projektfelelős

Ősz szele zümmög

Interaktív, hangszerbemutatóval egybekötött foglalkozáson vehettek részt 2017. október 12- én a hagyományos Évszakköszöntő koncert keretében a Csokonai Tagóvoda Nagycsoportosai. Rendhagyó módon a Művészeti Iskola adott otthont a rendezvénynek. Az Ősz szele zümmög című programot jó gyakorlatként a Szolnoki Őszi Pedagógiai Napok keretében a Kováts Tagintézmény alsó tagozatos diákjai is megtekinthették, együtt énekeltek, táncoltak a művészeti iskola növendékeivel, tanáraival. A két rendezvény hatalmas élményekkel gazdagította a résztvevőket - a tapsok és a visszajelzések alapján. Gratulálunk a fellépő gyerekeknek és pedagógusoknak!

Csellisták sikere a XV. Friss Antal Országos Gordonkaverseny területi válogatóján

2017. október 10-én rendezték Debrecenben az Országos Gordonkaverseny első fordulóját, ahol 5 megye legtehetségesebb csellista növendékei mutatták be versenyprogramjaikat. Iskolánkat Tótkomlósi Edina Eszter és Kovács Balázs képviselték a III. korcsoportban. Egy kötelező etűd és egy zongorakíséretes mű kotta nélküli előadását értékelte a neves szakemberekből álló zsűri. A dicsérő szavak mellett az elérhető 60 pontból Edina 56, Balázs 57 pontot kapott. Ezzel a csodálatos teljesítménnyel mindketten továbbjutottak a döntőbe, melyre november 17. és 19. között kerül sor Szolnokon. A válogatón Zbiskó Zoltánné kísért zongorán, a növendékek felkészítő tanára Urbánné Tóth Klára. Gratulálunk az eredményhez, sikeres felkészülést kívánunk az országos döntőre!

A Zene Világnapja a Kovátsban

Yehudi Menuhin –hegedűművész, karmester- kezdeményezésére 1975 óta minden október 1-én a Zene Világnapját ünnepeljük, amikor a zene a főszereplő. “Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon…

…Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.”

Mint minden évben, az idén is megálltunk egy pillanatra a Zene Világnapja alkalmából. Nagy lelkesedéssel készültünk az iskola énekkarosaival erre az alkalomra. Kis ünnepségünket közös énekléssel nyitottuk és zártuk, hiszen Kodály Zoltán szavaival élve:„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is. Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk.”

Vassné Szűcs Edit

Az énekkar vezetője

Sajtóközlemény

Dél- Erdélyben jártunk

A HATÁRTALANUL! program keretében jutottunk el Dél- Erdélybe, hogy a nemzeti összetartozás  jegyében megismerkedjünk a szórvány magyarság életével, történelmével, kultúrájával, személyes tapasztalásokat szerezhessünk a külhoni magyarságról, azokról a dolgokról, melyeket a tanórákon könyvekből, interneten megismertünk.
Első állomásunk Nagyszalontára vezetett, ahol Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából, a Csonka toronynál megkoszorúztuk emlékművét, idézeteket olvastunk föl műveiből, majd az Arany László által adományozott hagyaték kiállítást tekintettük meg egy remek előadás után.
Városnézés következett Aradon. Sétáltunk a belvárosban, a Főtéren, Kultúrpalota, Városháza, Állami Színház előtt, megcsodáltuk a Minorita templomot, meghallgattuk a hozzájuk fűződő történeteket.

A közelgő aradi vértanúk napja tiszteletére a Szabadság-szobrot, majd a 13 vértanú emlékművét megkoszorúztuk, verset mondtunk, felolvasást tartottunk és elénekeltük a Himnuszt.
Idegenvezetőnk Világoson, a Bohus-kastélyról beszélt, ahol 1849-ben Görgey aláírta a feltétel nélküli megadás egyezményét. Nemzeti színű szalagot kötöttünk és elénekeltük a Himnuszt Bohusné Szögyény Antónia emlékére, akiről megtudtuk, hogy az 1848-49-es harcok idején élelmiszerrel és ruházattal látta el a szabadságharcosokat. Tevékenységét a fegyverletétel után is folytatta, amiért Haynau többször is megfenyegette.

Marosillye - Veres-bástya következett. 1580-ban itt született Bethlen Gábor erdélyi fejedelem. Emléke előtt tisztelegve helyeztük el emlékkoszorúnkat. Csernakeresztúron hangulatos panziókban fogadtak bennünket nagy szeretettel: étellel, frissen vetett ággyal. A falumúzeumban megismerkedhettünk a bukovinai székelyek nehéz, példaértékű életével. Az ottani elemi iskolában emlékeztünk meg közösen október 6-án a 13 aradi vértanúról. Ajándékot vittünk a gyerekeknek, beszélgettünk, ismerkedtünk.

Látogatást tettünk és adományokat adtunk át Déván a Böjte Csaba által létrehozott Szent Ferenc Alapítványnak. Egy kellemes hegyi túrával jutottunk fel „Magos Déva várához”, melyről megtudtuk, hogy kicsiny, jelentéktelen erőssége volt Erdélynek. Itt előadtuk a Kőmíves Kelemmenné című balladát.

Utazásunk következő állomása Vajdahunyad várához vezetett. Erdély legimpozánsabb és legszebben megmaradt gótikus várkastélya ma is lenyűgözi a látogatókat, köztük bennünket is. A vár híres lakói között hallhattunk: Fráter Györgyről, Szilágyi Erzsébetről, Hunyadi Jánosról, Török Bálintról, Tinódi Lantos Sebestyénről, Thököly Imréről.

A 3. napon reggeli után elbúcsúztunk kedves házigazdáinktól, majd Piskibe, Erdély egyik legszebb, legápoltabb arborétumába látogattunk el.  A kenyérmezei csata emlékművénél, - melyet Kinizsi Pál mellszobra díszít, az 1479. október 13-án történt ütközet emlékére, - felolvasást tartottunk és emlékszalagot helyeztünk el. 

Míg Temesvárra érkeztünk, idegenvezetőnk nagyon kedves történeteket mesélt a Kenyérhegyről, valós eseményeket idézett fel Erdélyről, a székelyekről. A Bánság soknemzetiségű, legfejlettebb városában, ahol a 19. században Európában először vezették be az utcai elektromos közvilágítást, városnéző séta keretében megtekinthettük az óváros legjelentősebb látnivalóit: Dóm tér, Szentháromság-szobor, Korzó. Megnéztünk egy ortodox és római katolikus templomot kívülről és belülről is, majd megbeszéltük a különbségeket. 

Utazásunk a Rózsaparkban ért véget, ahol több száz fajta rózsában gyönyörködhettünk, és megtudtuk, hogy a világon először itt mutatták be a kék és fekete rózsát.

Kirándulásunk során felejthetetlen élményekkel, nagyon sok tudással gazdagodhattunk. Sokunknak nem lett volna lehetősége arra, hogy ide eljusson, ezért is tartozunk mindazoknak köszönettel, akik segítettek ennek a tanulmányútnak a megvalósulásában!

Horváthné Pandur Tünde Róza

osztályfőnök

Oldalak