április 2017

Népi mesterségek nyomában Karcagon

A KÁIAMI Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézménye a Kováts–Tehetségponttal együttműködve a MATEHETSZ pályázatán Népi mesterségek nyomában Karcagon címmel programsorozatot valósít meg.  A gyerekek nagy örömmel fogadták a lehetőséget. Első foglalkozásainkon a csuhé-, és a kosárfonás került bemutatásra, melyeket valamennyi diák lelkesen ki is próbált. A csuhéfonást Török Csilla, a kosárfonást Dávid-Kiss Borbála népi kézművesek irányították Horváthné Pandúr Tünde tanárnő segítő közreműködésével. A fotókon a jövő kis népművészei láthatók, amint az elméleti alapok mellett a kétkezi tevékenységekkel ismerkednek.

Népi mesterségek nyomában Karcagon

A KÁIAMI Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményében a Népi mesterségek nyomában Karcagon című pályázaton a csuhé-, és kosárfonás után a gyerekek a fazekassággal, a csipkeveréssel és a szövéssel ismerkedhettek meg, melyeket a bemutatókon túl ki is próbálhattak Papp Tibor kollégánk és Pinczésné Soós Gyöngyi helyi népművész segítségével. Ezeket a pillanatokat örökítettük meg.

Megemlékezés 1848. március 15-ről, egy kicsit másképp

Az év eleji munkatervünk összeállítása alkalmával gondoltunk egy merészet, miszerint az 1848. március 15-i megemlékezésünket nem a szokásos módon tartjuk meg, hanem a felső tagozatosakkal egy projektnap keretében bejárjuk Pesten és Budán azokat a főbb helyeket, ahol a 169 évvel ezelőtti események történtek.

Hetekkel előtte lelkes készülődéssel szerveztük az utazást, gyakoroltuk a műsorokat, dalcsokrot, hogy méltóképpen - és a gyermekek számára emlékezetessé téve -, köszönjük meg az akkor élt ifjúságnak a törekvéseit.

Március 14-én kora reggel vonattal indultunk Pestre. Első utunk a volt Pilvax kávéházhoz vezetett, amely épület gyülekezési helyül szolgált annak idején a forradalmi ifjúságnak. A 7. osztályosok műsorukban erről emlékeztek meg.

Tovább gyalogolva következett a valamikori Landerer nyomda, ahol valamikor a szabad sajtó első munkái, a Nemzeti dal és a 12 pont kinyomtatására került sor. Ezeket az eseményeket az 5. osztályos diákok mutatták be.

Harmadik állomásunk a Nemzeti Múzeum volt. Rengetegen keresték fel ezt az emlékhelyet. Nagy volt a nyüzsgés. A fővárosi programszervezők lázasan készülődtek március 15-re.

A főépület parkjában, - 120-an -, fegyelmezetten hallgattuk Kis Milán 8. osztályos diákunk előadásában Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét, melynek refrénjét már valamennyien harsogtuk. Az országos televízió-csatornák fölfigyeltek tevékeny csapatunkra, különösen akkor, amikor sorra következtek a szebbnél-szebb 48-as dalok. (Elmondhatjuk, jókor voltunk jó helyen! Nem sokkal később, már telefonáltak az otthoniak, hogy több híradásban szerepeltünk.)

Délután, a nevezetes Lánchídon átsétálva Budára, a 6. osztály segítségével "kiszabadítottuk Táncsicsot"! Minden "állomásunkon" emlékszalagot is kötöttünk, ezzel tisztelegve 1848. március 15-e emlékének.

Alsó tagozatosaink osztályszinten emlékeztek meg erről a napról. Az első osztályosok zászlót készítettek. Ezeket elhelyezték a Kossuth szobornál. A másodikosok filmet néztek, kokárdát festettek és a nap eseményeit csoportmunkában dolgozták föl. A harmadik osztályosok huszárokat készítettek, majd tanulmányi sétát tettek a Kunlovardába. A negyedikesek kokárda virágot hajtogattak, majd a nemzeti ünnepünk jelképeit elhelyezték a Petőfi és Kossuth szobornál. Közösen elszavalták a Nemzeti dalt és Kossuth nótákat énekeltek.

Bízunk benne, hogy diákjaink jó szívvel gondolnak majd erre a napra.

Megköszönjük a Karcagi Tankerületi Központ anyagi támogatását, a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetőségének és Futóné Szabó Margit tagintézmény- vezetőnknek az újító törekvésünk bátorítását, Bácskai Andrea lelkiismeretes utazásszervezői tevékenységét, Pályiné Kovács Ildikó, Dr. Király Józsefné, Jobbágy Gergő László, Mészáros Zsolt segítségét és valamennyi, a projektben résztvevő pedagógus munkáját.

Horváthné Pandur Tünde, Vargáné Molnár Éva Zsuzsánna

a kiskulcsosi diákok és szülők nevében

Kiskulcsosi Kavalkád

Ki-mit-tud?

Kiskulcsosiak az Aranyos Napokon

Minden évben nagy szeretettel várjuk az Arany János Általános Iskola meghívóját a névadó tiszteletére rendezett programsorozatra. Ebben az évben különösen, hiszen a költő születésének 200. évfordulóját ünnepeltük.

A rajzversenyen Csiki Patrícia 8. osztályos emléklapot kapott, míg a 6. osztályos Kele Gabriella II. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Bacsó Andrea Rózsa volt.

A következő napon a városi irodalmi csapatversenyek következtek. Tagintézményünket Doma Petra Dorina, Kovács Zoltán 5., Fülöp Gábor, Vigh Csenge 7. osztályos tanulók képviselték. III. helyezést értek el. Felkészítő tanáruk: Nagy Éva.

Másik csapatunk: Garai István, Hornung Aléna, Kele Gabriella 6., Csiki Patrícia 8. osztályos tanulók, akik a II. helyezést hozták el. Felkészítő tanáruk: Horváthné Pandur Tünde Róza.

Az általános iskolások számára kedves és fontos mű a Toldi. Ennek kapcsán kerül sor évről-évre a Toldi - erőversenyre. Budai Dominik 5., Bak Sándor 7. osztályos diákjaink - emléklappal térhettek haza, Monori Imre II., Lázók László III. helyezésben részesültek. Mindketten 6. osztályos tanulóink. Felkészítő tanáraik: Dr. Király Józsefné és Jobbágy Gergő voltak.

Gratulálunk diákjainknak, köszönjük a lelkiismeretes felkészülést, a helytállást.

Horváthné Pandur Tünde Róza

Ványais verseny

A Kováts-Tehetségpont nevezett a túrkevei  „Ványais” versenyre. A két levelezős forduló után a Karcagi Trió nevű csapatunk (Gresku Regina, Ficzere Gergő, Madar Krisztián 8. b osztályosok a KÁIAMI Kováts Tagintézményében) meghívást kapott a megyei döntőre, Túrkevére.

Jól teljesítettek tanulóink az általános műveltségre építő vetélkedésen, izgalmas küzdelemben a 2. helyezést szerezték meg. Gratulálok!

Lévainé Kovács Róza

szakmai vezető

Kováts-Tehetségpont

Sudoku