március 2017

KID aktivitás Kiskulcsoson 2017. január 7-8.

Az idei év első KID aktivitására január 7-ét, szombatot és január 8-át, vasárnapot  választotta ki a szervező csapat. Mi, a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézményében, a HA7KLJ állomáson különös izgalommal készültünk erre a hétvégére.

Az iskolában novemberben indult egy újabb rádiós szakköri csoport. Az azóta eltelt idő alatt egy-két QSO létesítésére volt lehetősége az újoncoknak. Jó néhányan közülük csak 2 méteren váltottak riportot.  Rövid-hullámon még nem fogtak mikrofont!  Ennek ellenére bátran ültek le a készülékek elé a lányok és a fiúk.

Szombaton reggel 08:00 helyi időre beszéltük meg a kezdést. Addigra a TS- 830 és az FT-897 készülékek már összerakva, beüzemelve várták a KID operátorokat. A 80 méter jól indult. Az első állomások elnyomták a növekvő zajt, és jól vettük a minket meghívó állomásokat. Szép riportokat adtunk, kaptunk.

Hét állomással váltottunk riportot úgy, hogy váltották egymást az operátorok. Kilenc óra után semmi mást, csak zajt hallottunk. Másnap, vasárnap egy helyi állomás került a naplóba, utána semmi. Pedig nagyon igyekeztünk. 2 méterről hívtunk át állomásokat, de érthetően, nyugtázhatóan senkit nem hallottunk. 7 MHz-en többször is adtunk általános hívást mindkét nap, de eredménytelenül.

Az átjátszókon sikerült az operátorok kedvét visszahozni. A rövid üzemidő alatt – mindkét nap 08:00 és 10:30 között – 56 összeköttetést naplóztunk. Az idősebb operátorok már kinőttek a KID korból. Közülük Pisti operátor ült az újoncok közé. Segített és néhány QSO-t Ő is létesített.

A szervezőknek köszönet a szép emléklapokért. A közgyűlésen kapják majd meg a részt- vevők.

Amatőr üdvözlettel: Kovács László szakkörvezető / HA7MO / Laci 

Farsang

Zongoraversenyen jártunk…

Január 27-én rendezték meg első ízben a Tarnay Alajos Zongoraversenyt Jászberényben. Iskolánkból 7 tanuló vett részt az 5 korcsoportban zajló megmérettetésen.

Mindannyian lelkesen, tudásuk legjavát adva készültek a nagy eseményre. Négy növendékünknek ez volt az első bemutatkozása szakmai közönség, szakmai zsűri előtt. Barta Bianka Ivett (1. korcsoport), Győrfi-Szalay Zsófia (3. korcsoport), Jaros Laura (3. korcsoport) műsoruk szép bemutatásáért emléklapot kaptak. Felkészítő tanáruk: Dr. Debreczeniné Géczi Anikó. 

Jómagam négy tanítványommal neveztem a versenyre. Nagy öröm volt számomra, hogy mind a négyen magabiztosan, muzikálisan adták elő darabjaikat. Vass Gábor György (1. korcsoport) 2. díjat, Barkóczi Boglárka (3. korcsoport) 2. díjat, Tóth Luca (5. korcsoport) 2. díjat, Darók Illés (5. korcsoport) 1. díjat kapott. Darók Illés a Gálahangversenyen is eljátszhatta egyik darabját.

Négy növendékem sikeres felkészítéséért megkaptam a szolnoki POK különdíját, melyet a zsűri szakmai véleménye alapján a legeredményesebben felkészítő zongoratanárnak ajánlottak fel.

A zongoraversenyt végighallgatva – büszkék lehetünk arra, hogy iskolánkból ennyi növendékkel tudtunk részt venni ezen az eseményen. Az eredmények pedig egyedülállóak. Különösen sok gratulációt kaptunk a gimnazista diákjaink szereplése kapcsán. Mindannyian tudjuk, hogy ebben az életkorban milyen leterheltek a fiatalok és kevesen tudnak versenyszinten maradni a zenélés területén. Minden elismerésem a Debrecenben tanuló, tehetséges, ambiciózus fiataloknak! Példaként állnak minden kis zongorista előtt.

Szeretettel gratulálok minden versenyző tanulónknak!

Zbiskó Zoltánné

Télbúcsúztató farsang Kiskulcsoson

A farsangi mulatságok időszakában az evés-ivás, a mulatozás szinte kötelező. A farsang ad alkalmat a különféle jelmezek, maszkok felöltésére, s az ezekben való vigadozásra.

Ebben a tanévben február hónapban a tanuló ifjúság nagy örömére az osztályközösségek megrendezték farsangjaikat. Sokan öltöztek be farsangi maskarába, hogy elűzzék a telet.

Az alsó tagozatos jelmezesek között volt: bohóc, boxoló, menyasszony, indián, varázsló, csontváz, spongyabob, batman, pillangó, cowboy, zombi, tavasztündér, Robin Hood, cicalány, horgász, párduc, kommandós, vadász, hercegnő, kutya.

A felsősöknél volt, aki hegedűművésznek, popsztárnak, katonának, rappernek, focistának, tűzoltónak, kéményseprőnek, orvosnak, kémikusnak öltözött. A zsűri sok díjjal jutalmazta a szereplőket, kiemelve a legötletesebb, legszebb, legijesztőbb jelmezeket.

Köszönjük Tagintézményünk tanulóifjúsága és tantestülete nevében a Szülői munkaközösségnek a rendezéshez nyújtott segítségét, valamint a Karcagi Tankerületi Központ anyagi hozzájárulását.                                                                                        

Veres Henrietta Katalin

Diákönkormányzatot segítő nevelő

Oldalak