május 2014

Műsoros est

Több éves szép hagyománya az iskolának, hogy kétévenként bemutatkoznak diákjaink népes közönség előtt. Megmutatják az egyének és csoportok tehetségüket, táncos, játékos kedvüket szüleiknek, rokonaiknak.

2014. május 22-én zsúfolásig megtelt a nézőtér. Futóné Szabó Margit intézményvezető- helyettes köszöntő szavai után az énekkar műsora szólt. Zongorán kísért Koppány Mária művész tanár. Majd Csanádi Zádor és Sipos Patrik 7. o. tanulók marimba játékát hallhattuk. Doma Petra Dorina 2. o kislány mesét mondott. Gyökeres Mária Zsófia 4. o. tanuló zongorán játszott. A zenét kedvelő diákok sorát Varga László 6. o. hegedű száma és Sebők Lajos 6. o. klarinéton előadott műsora zárta.

Köszönet jár a zenetanárok színvonalas felkészítő munkájáért.

Iskolánkban évek óta van néptánc oktatás. Vargáné Molnár Éva tanítónő 1-2. osztályos csoportja kedves színfoltja volt az estének. Oroszné Millinkhoffer Rita táncpedagógus a 3-4. osztályosokkal készült egy szép üveges tánccal. Fazekas Dominik 6. osztályos tanuló évek óta néptáncos, most saját koreográfiáját láthattuk.

Nagy siker volt az 1. osztályosok modern tánca, melyet Ferencziné Varga Ildikó tanítónő tanított be. Kovács Lászlóné 3. osztályos tanulói matróztáncot adtak elő. Nagyon jól mutattak a színpadon a kisdiákok. A 4. osztályosok, Kiss-Andrási Erika tanítónő tanítványai, látványosan megidézték a nyarat. Vastaps kísérte előadásukat.

Rövid szünet után a II. részt a 2. osztályosok retró bulija nyitotta, Dr. Szabó Jánosné tanítónő igazi retro hangulatot varázsolt a színpadra. A felső tagozatos tanulók tánccsoportjának charleston tánca nagyon színvonalas volt. Két 7. osztályos fiú, Sarkadi Bence és Varga Gábor osztálytársaiknak tanítottak be egy remek modern táncot. Az 5. osztályosok zenés torna c. műsora megmosolyogtatta a közönséget.

Csányiné Nagy Julianna tanárnő készítette fel a gyerekeket. A 8. osztályosok válogatást adtak elő az elmúlt évek produkcióiból. Így búcsúztak el tanáraiktól és diáktársaiktól. A megható búcsúdal többeknek könnyeket csalt a szemébe. A műsorszámot Nagy Éva tanárnő és Csányi Sándor tanította be.

A műsoros est zárásaként színpadra vonultak a szereplők és egy közös dallal fejeződött be az este.

Köszönetet érdemel minden szereplő, minden felkészítő, minden segítő, akik lelkiismeretes munkájukkal hozzájárultak a színpompás este megrendezéséhez. Szép volt Kiskulcsos!

Lakatos Mihályné
tanítónő
Kiskulcsosi Tagiskola

Te Szedd 2014

Kétezer-tizennégy május egy szombatján

A mi iskolánk előtt gyülekeztünk mind,

Egy nemes célért indultunk mi útnak:

Az eldobott szemetet gyűjtöttük be kint.

Szétszóródtunk aztán, ki-ki merre ment,

Ügyesek voltunk, húsz zsáknyit összeszedtünk.

És vígan indultunk haza,

Karcag megtisztult mögettünk.

(Éliás János 8.b 2014. május 10.)

 

 

Rajzpályázat

Víz világnapja rajzpályázat

XXII. Kováts Mihály Emléknapok

Idén 22. alkalommal emlékeztünk meg névadónkról, Kováts Mihály  huszár ezredesről. A Kováts Mihály Emléknapok nemcsak az iskolánk történetébe épült be  szervesen, hanem kicsit Karcag város életébe is. Tanulóink, a szülők, a kollégák lelkes készülődése mellett mindig magunk mögött tudhatjuk az Önkormányzat, a Kováts Mihály Baráti Társaság és több más társadalmi szervezet támogatását is.

A rendezvénysorozatnak már kialakult forgatókönyve, mondhatni hagyománya van. Idén május 9-én délelőtt a karcagi hős volt szülőházához közel kialakított emlékhelynél zajlott rövid műsorral egybekötött koszorúzás. Az ezredes életére, halálára Pánti Ildikó képviselő asszony emlékezett, Madar Krisztián (5.b) trombitán játszott, iskolánk énekkarát is meghallgathatták az egybegyűltek.

Délután a Múzeumpark volt a színhely. Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökének ünnepi beszéde után a Kováts Mihály Emlékérem átadására került sor. Pánti Ildikó önkormányzati képviselő a hős ezredes emlékének két évtizedes példamutató ápolásáért vehette át a Baráti Társaság elnökétől, dr. Fazekas Sándor miniszter úrtól.

A Bodó házaspár alapította Bodó-díjak átadásának is évtizedes hagyománya van. Idén Kovács Orsolya, Szabó Dorina, Szakáll Ágnes és Örsi Imre végzős tanulóink részesültek a megtisztelő elismerésben.

Az ünnepséget iskolánk színvonalas irodalmi, táncos műsora zárta. Csak gratulálhatunk a gyerekeknek és az őket felkészítő nevelőknek: Keserűné Ébner Tünde, Vassné Szűcs Edit, Oroszné Millinkhoffer Rita tanárnőknek.

A megemlékezés után Györfi Sándor szobrászművész nyitotta meg Bodó Sándor festő- és éremművész  Nagykun Múzeumban kiállított tárlatát.

Ugyancsak hagyomány az emléknapok keretében megrendezett Kováts-bál, amelyre most 10-én, szombaton került sor. A jól sikerült estéért köszönet a résztvevőknek, támogatóknak, a szervezőknek, a műsorral kedveskedő felnőtteknek, gyerekeknek!

Május 12-én  a Kováts Mihály tiszteletétere rendezett váltó futóverseny zajlott le hat iskola egyenként hatfős csapatai közt. Ennek összefogója, szervezője Jobbágyné Ungvári Sára kolléganőnk volt. A dobogós helyezések: 1. Nagykun Református Általános Iskola 2. KÁI Györffy István Tagiskolája 3. KÁI Kiskulcsosi Tagiskolája. Gratulálunk nekik!

Május 15-én zártuk a Kováts Mihály Emléknapok programsorozatát  a város művelődési házában megrendezett kulturális estünkkel. A paletta roppant színes volt! A tizenegy különféle műfajú, stílusú, csoportos vagy egyéni produkciót a közönség nemegyszer vastapssal jutalmazta. Külön köszönjük az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményben dolgozó kollégáinknak a hangszeren játszó kovátsos gyerekek színvonalas felkészítését!

Rajzpályázat eredményei

A 2014. május 12-én a Szent Pál Hét alkalmából megrendezett Ültesd el a remény magját című városi rajzpályázaton a 3-4. osztályosok közül:

  • Tóth Viktória Judit –  különdíj
  • Gyökeres Mária Zsófia – különdíj

Felkészítő: Kiss- Andrási Erika

 

az 1-2. osztályosok közül:

  • Molnár Tiffani – különdíj

Felkészítő: Veres Henrietta Katalin

Versenyeredmények

2014. április 9. (Karcag)

Alapműveleti matematikaverseny körzeti forduló

Józsa Szabolcs 5.a

III. hely

Felkészítő: Andor Lászlóné

Sánta László 5.b

II. hely

Felkészítő: Szabó Andrea Éva

Vass Márton 8.c

I. hely

Felkészítő: Andor Lászlóné

2014. február 7. (Szolnok)

Curie matematika emlékverseny megyei döntő

Józsa Szabolcs 5.a

IV. hely

Felkészítő: Andor Lászlóné

Lajtos István 7.b

IX. hely

Felkészítő: Pardy Károlyné

Vass Márton 8.c

IV. hely

Felkészítő: Andor Lászlóné

Gulyás Ferenc 8.c

IX. hely

Felkészítő: Andor Lászlóné

Curie matematika emlékverseny országos döntő

Vass Márton 8.c

VII. hely

Felkészítő: Andor Lászlóné

2014. március 18. (Karcag)

Fizika+ verseny

Vajó Gergely 6.b

XII. hely

Felkészítő: Pardy Károlyné

Reszegi Máté 8.c

III. hely

Felkészítő: Pardy Károlyné

2014. március 23. (Szolnok)

Hevesy György megyei kémiaverseny

Gulyás Ferenc 8.c

III. hely

Veres László 8.c

VI. hely

Felkészítő: Vass György

2014. február 11. (Karcag)

Öveges József kárpát-medencei fizikaverseny megyei forduló

Reszegi Máté 8.c

VII. hely

Felkészítő: Pardy Károlyné

2014. április 8. (Szolnok)

Öveges József kárpát-medencei fizikaverseny megyei döntő

Reszegi Máté 8.c

VI. hely

Felkészítő: Pardy Károlyné

2014. április 8. (Szolnok)

Országos angol nyelvi verseny megyei forduló

Kovács Luca 7.b

XII. hely

Felkészítő: Lazányiné Biró Margit

Pesti Zsófia Erika 7.c

XIII. hely

Felkészítő: Makula Ibolya

Vass Márton 8.c

X. hely

Felkészítő: Vass György

2014. április 12. (Szolnok)

Teleki Pál országos földrajz-földtan verseny megyei döntője

Csombordi Bence 8.b

III. hely

Felkészítő: Birizló Csaba

2014. április 12. (Berekfürdő)

XI. Nagykun vers-és prózamondó verseny

Kele Ádám 7.c

II. hely

különdíj

Felkészítő: Posztósné Gyarmati Éva

2014. március 22. (Karcag)

A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. a Víz Világnapja alkalmából megrendezett „Ki vizet ad, életet ad…” rajzpályázat

Urbán Lili 7.c

elismerés

2014. április 12. (Budapest)

Város-és Faluvédők Szövetsége „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” című pályázat

Urbán Lili 7.c

különdíj

2014. április 23.

Elsősegélynyújtó verseny területi döntő

Gál Péter 7.c

Kiss Ágnes 7.c

Kocsis Péter 7.c

Pesti Zsófia Erika 7.c

Rauschenberger Zsófia 7.c

I. hely

Czinege Ágnes 6.b

Vajó Andrea 6.b

Egyed Judit 7.c

Fodor István 7.c

Kiss Virág 7.c

III. hely

Károlyi Klaudia 6.a

Horváth Lajos 6.b

Kocsis Zoltán Mátyás 6.b

Mándi Attila Sándor 6.b

Papp Elek 6.b

IV. hely

Czinka Gabriella 5.a

Komáromi Lili 5.a

Gönczi István 5.b

Házi Norbert 6.b

Deli Elek Ferenc 8.a

VI. hely

Felkészítő: Birizló Csaba, Kiss Ildikó

2014. április 25.

Kaán Károly természetismereti verseny megyei döntő

Kis Gergő 5.a
I. hely

Józsa Szabolcs 5.a

II. hely

Sánta László 5.b

VI. hely

Juhász Balázs 5.b

IX. hely

Kántor László 5.b

XI. hely

Felkészítő: Birizló Csaba

2014. április 29.

Elsősegélynyújtó verseny megyei döntő

Gál Péter 7.c

Kiss Ágnes 7.c

Kocsis Péter 7.c

Pesti Zsófia Erika 7.c

Rauschenberger Zsófia 7.c

II. hely

Felkészítő: Birizló Csaba, Kiss Ildikó

2014. április 5. (Szolnok)

Simonyi Zsigmond kárpát-medencei helyesíró verseny megyei forduló

Kele Ádám 7.c

III. hely

Felkészítő: Posztósné Gyarmati Éva

2014. május 6. (Szolnok)

Atlétika 4-tusa III. korcsoportos megyei diákolimpia döntő

lány csapat

Szőke Evelin 5.b

Kréz Gabriella 6.a

Lazányi Bernadett 6.a

Mándi Szabina 6.a

Varga Réka Rebeka 6.a

III. hely

fiú csapat

Bakó Mihály 6.a

Barabás Máté 6.a

Bézi Dániel 6.a

Labancz Mihály 6.a

Kiss Sándor 6.b

IV. hely

egyéni összetett

Labancz Mihály 6.a

III. hely

Felkészítő: Szecskó Alfréd

A nagy futamon jártunk

Idén második alkalommal rendezték meg Budapesten, a Lánchíd környékén a Nagy Futam nevű légi és aszfaltshowt. Az Erzsébet-program által meghirdetett nyertes pályázatunknak köszönhetően a Karcagi Általános Iskola Györffy István Tagiskolájának tanulói közül 19-en vehettünk részt a rendezvényen.

A vonatunk a reggeli órákban indult. A programok 11 órakor kezdődtek. Mi odaértünk időben és elfoglalhattuk a számunkra kijelölt helyet az Országház külső lépcsőin. Az eseményeket kivetítőről és élőben követhettük.

A megnyitó után Besenyei Péter műrepülő világbajnok felszállt az Erzsébet hídról és lélegzetelállító produkciót mutatott be.

A délelőtt folyamán fantasztikus légi bemutatók voltak. A 13 órától 14 óráig tartó szünetben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium éttermében nagyon finom ebéddel vártak bennünket a szervezők.

Ebéd után 14 órától, Daniel Ricciardo és David Coulthard vették birtokba a Duna-partot autóikkal. A délutáni órákban ott volt Baumgartner Zsolt és Talmácsi Gábor is. A nagyszerű programot Felix Baumgartner és az Infinity Red Bull Racing pilótái zárták.

A vonatunk 18 óra 28 perckor indult Karcagra. A nap folyamán mindenki nagyon jól érezte magát és jól el is fáradtunk.

Köszönjük Szabó Andrea és Szabó Gabriella tanárnőknek fantasztikus élményt!

A 6.b osztály tanulói

Városi Környezetismereti Verseny

2014. április 29-én, a Kiskulcsosi héten rendeztük meg a Városi Környezetismereti Versenyt 4. osztályosok számára. A gyerekek hét fordulóban mérhették össze tudásukat ezen a délutánon.

A következő eredmények születtek:
1. hely  Gyökeres Mária Zsófia (Kiskulcsosi Tagiskola, felkészítő tanára: Kiss-Andrási Erika)
2. hely Fülöp Gábor Dávid (Kiskulcsosi Tagiskola, felkészítő tanára: Kiss-Andrási Erika)
3. hely Kun László Ákos (Györffy István Tagiskola, felkészítő tanára: Csináthné Bakó Éva)
4. hely Gyarmati Zoltán (Karcagi Nagykun Református Általános Iskola, felkészítő tanára: Kozmáné Dénesi Gyöngyi)
4. hely Kovács Balázs (Györffy István Tagiskola, felkészítő tanára: Csináthné Bakó Éva)
5. hely Örlős Sándor (Karcagi Nagykun Református Általános Iskola, felkészítő tanára: Kozmáné Dénesi Gyöngyi)

Kiskulcsosi hét

Ebben a tanévben április végén rendeztük meg iskolánkban a Kiskulcsosi hetet. Mindennap különböző rendezvényekkel vártuk az alsós és a felsős tanulókat. Voltak szabadtéri és tantermi programok.

A alsós tanulóknál aszfaltrajzversennyel és rókavadászattal kezdődött a hét, ahol gyönyörű tavaszi képek készültek és nagyon sok rókát gyűjtöttek  Vargáné Évike, Lakatosné Évike és Kiss-Andrási Erika tanító nénik vezetésével. Ugyanezen a délután a felsősök a tornateremben 4 fős csapatokat alkotva HI-HI-HI vetélkedőn vehettek részt Ferencziné Varga Ildikó tanító néni vezetésével. Jó hangulatban telt a színvonalas feladatokkal tarkított vetélkedő. A legügyesebb az LSL csapata lett.

Másnap a kicsiket Szabóné Marika és Kovácsné Katika tanító nénik hívták, várták kerékpár ügyességi versenyre. Míg a nagyok floor-ball bajnokságon vehettek részt Királyné Zsuzsika és Ábrahám Zsolt tanár úr vezényletével. Cserés Gabika informatika versenyre várta a versenyzőket.

Sajnos az időjárás nem kedvezett a Kiskulcsos Kupa megrendezéséhez, mert az eső miatt elmaradt, de nagyon szeretnénk a későbbiekben megtartani!

A harmadik napon a labdáé volt a főszerep. Az osztályok labdajátékban mérték össze tudásukat. A délután folyamán Lőkös Zoltán tanár úr kölyök atlétikai bemutatót tartott.

Az utolsó előtti napon Városi Környezeti verseny volt, ahol más iskolákból érkezett tanulók is próbára tehették tudásukat. Cserés Gabika néni és Kovácsné Katika néni sok érdekes feladattal készült e versenyre. A felsősök egy része műveltségi vetélkedőn adott számot tudásáról, míg a többiek kerékpár ügyességi versenyen vettek részt Nagy Évike és Horváthné Tündike tanár nénik közreműködésével. A Kiskulcsosi Hét hulladékgyűjtéssel zárult.

Köszönöm a vezetőség, a szülők és a kedves pedagógus kollégák segítségét a programok megvalósításában.

Veres Henrietta Katalin
Diákönkormányzat segítő-nevelő

A Karcagi Általános Iskola Kováts Mihály Tagiskolája diákjának sikere a Mozaik Kiadó tanulmányi versenyén

A 2013-14-es tanévben is meghirdette országos szintű tanulmányi versenyét a Mozaik Kiadó.

A verseny célja a tehetséggondozás, a diákok érdeklődésének felkeltése.  Az  idén több, mint 16000 gyerek jelentkezett a hét műveltségterületet átfogó tizennégy tantárgyban meghirdetett versenyre elsőtől nyolcadik osztályig.

Októbertől márciusig a benevezett tanuló 5 fordulón keresztül búvárkodhatott, kutathatott az adott témakörben, fejleszthette képességeit a tesztfeladatok megoldásai során. Ehhez bármilyen segítséget igénybe vehetett. A feladatok nehézsége az átlagos és a jó képességű diákokhoz igazodott.

A legjobbak április 12-én az ország különböző városaiban megrendezett döntőkön mérhették össze tudásukat. Itt már az előzetes felkészülés alapján önállóan, segítség nélkül kellett megoldani a feladatokat.  Így alakult ki a végső sorrend.

A Kováts Mihály Tagiskolából Örsi Imre 8.b osztályos tanuló történelem tantárgyból nevezett be ebbe a versenybe.  A korábbi években is megmutatkozott már e tantárgy iránti érdeklődése. Rendszeresen részt vett az Ifjú Történészek versenyen, és az Erzsébet vetélkedő döntőjében országos győzelmet arató csapat meghatározó tagja volt az előző tanévben.

A döntő témájaként az I. világháborút jelölték meg.  Tekintettel arra, hogy 2014-ben 100. évfordulója lesz e sok áldozatot követelő történelmi eseménynek.

Tantárgyanként az első hat legjobb eredményt elérő diák ünnepélyes eredményhirdetésen vehetett részt április 26-án Szegeden.
Itt derült ki, hogy Imre az 554 induló közül az előkelő 4. helyezést érte el.

Gratulálunk a remek eredményhez!
Ráczné Kováts Éva
ny. magyar-ének szakos,
felkészítő tanár

Oldalak